"Ríz Olivér vagyok és most fogok meghalni." Élet-halál kérdések és válaszok Ríz Olivér zeneszerzővel, zeneterápiás AKP oktatóval.

A zenéje befelé sodor, a középpontig. Olyan hallgatni, mintha egy friss hegyi patakban mosná le magáról az ember az út porát. Beszélgetni vele pont ennyire üdítő: egy hihetetlenül lelkes és elhivatott ember mesél járt és járatlan utakról. Előbbit már rég elhagyta...

Olivér, mi mindennel foglalkozol?

Az első és legfontosabb a gyógyítás. Az Anamé Központban tartok terápiás órákat, egyéni és csoportos formában. Ehhez kapcsolódik a zene. A zenével nagyon komoly folyamatokat lehet elindítani, tisztítani lehet a szívet, lágyítani azokat a folyamatokat, amelyek a gyakorlás során felszínre kerülnek. Ha jelen van egy olyan finom energia, mint a zene, az segít átvészelni a nehéz időszakokat. Átsegíti az embert, ha például kilátástalanul éli az életét.

Zongoraművész is vagy?

Ha kategorizálni akarunk, akkor inkább zeneszerzőnek mondanám magam. És abból is olyannak, aki azt kutatja, hogyan lehet olyan hangkombinációkat találni, amivel gyógyítani lehet vagy amivel nem törik meg egy áramlat a zenében. Ha megnézed, mikor hallgatsz valami jó zenét, az energetikailag valahol mindig elhalványul, megtörik, nem áramlik. Engem az érdekel, hogy lehet úgy összekötni hangokat, hogy létrejöjjön egy olyan áramlás, amiben tud haladni az energia. Számomra ez a legérdekesebb. Ehhez nagy önátadás és mély, intuitív munka kell. Egy csodálatos munkafolyamatról van szó. Amikor azt érzem, hogy ezt meg tudom valósítani, az egész lényem belekerül ebbe az áramlásba és csak úszom vele és már nem én teszek azért valamit, hogy működjön, hanem az működik rajtam keresztül. A zenéből ez az, ami engem érdekel. A zongoraművészet kevésbé, akkor több klasszikus darabot játszanék, több fellépést szerveznék.

2014-ben nyilatkoztad egy interjúban, hogy szeretnéd a zenét összekapcsolni a munkával. Ez egy éven belül meg is valósult. Ezt hogy csináltad?

Olyan családba születtem, ahol a spirituális szemlélet nyitott téma volt már a kilencvenes évek elején, mikor Magyarországon ez még nem volt annyira érezhető. Édesanyám akkoriban például már javában zöld leveket készített otthon. Ebből a nyitottságból ered a szemléletem, hogy aminek helye van, az pont úgy fog alakulni, ahogy alakulnia kell.

Édesanyád honnan hozza ezt a nyitottságot? 

Mindig is járta a világot. Például hazahozta a búzafüvet. Még senki nem hallott róla Magyarországon, mi meg már kora reggel émelyegtünk tőle. Úgy mentem iskolába, hogy örültem, ha a buszon nem hányom el magam. De valójában jó volt olyan családban élni, ahol nyitottság van, lehetett ilyesmivel foglalkozni. A családban az egyik ág a tradicionális keresztény vonal, a másik a spirituális, szellemi szál. Így indult az egész. Amikor azt mondtam egy éve, hogy szeretném a zenét összekötni a munkával, akkor éreztem, hogy ennek így kell lennie. Olyannyira, hogy fel is mondtam akkori munkahelyemen az ENSZ-nél, annak ellenére, hogy nagyon jó munka volt, stabil alapot nyújtott. Eljöttem onnan és Monacóba költöztem édesanyámhoz, de még nem volt tervem, hogy mit fogok csinálni. Úgy éreztem, hogy ez így nem mehet tovább. Nagyon mélyen voltam, nem tudtam, hogy mi legyen az életemmel. Azt gondoltam, az nem lehet, hogy ennyi csak az élet. Rohamaim voltak. Azon stresszeltem, hogy ha ez az élet, akkor nincs értelme élni. Pedig látszólag mindenem megvolt. Volt egy stabil párkapcsolatom, jó helyen laktam. Kívülről nézve minden jónak tűnt, belül viszont halálos volt. Végül eljutottam oda, hogy annyira harcoltam ezzel az egésszel, hogy nem tudtam dolgozni a rohamoktól. Többször kellett velem rohanni a kórházi ügyeletre.

Ezek pánikrohamok voltak?

Igen. Idővel a kundalíni szindróma állapotába kerültem, csak nézelődtem. Ekkor jutottam el oda, hogy felmondok, aztán meglátjuk. Nagy volt a nyomás a környezetemben, mindenki azt mondogatta, hogy milyen jó az, amit csinálok. Én viszont tudtam, hogy ez így nem mehet tovább és hogy a zenét össze kell kötnöm valahogy a munkával. Felmondtam és kimentem Monacóba, hogy ott édesanyámmal legyek egy darabig. Nagyon érdekesen alakultak a dolgok. Mikor kint voltam, meghívtak egy összejövetelre. És ott a program zárásaként mindenki megajándékozta a másikat. Én semmit nem vittem, örültem, hogy el tudtam vezetni Monacóból Nizzáig, annyira rossz állapotban voltam. Imádkoztam, hogy érjen már véget az egész, különben nem fogom kibírni. Az ajándékozást követően az emberek lementek a lobbiba iszogatni. Volt ott egy zongora. Mondtam a szervezőnek, hogy én nem hoztam ajándékot, de szívesen játszom egy dalt. Leültem és játszani kezdtem. És nagyon megérintette az embereket a zeném.

Fotó: Ríz Olivér

Saját szerzemény volt?

Igen, a Grace című darabot játszottam, ami nemsokára meg is fog jelenni. Utána beszélgettem azzal, aki meghívott és ő is mondta, mennyire megérintette a zeném. Szóba került, hogy munkát keresek. Azt mondta, tud valakit, összekötne vele. Képzeld el, hogy másnap interjú és a következő napon már egy egészségközpontban dolgoztam, ahol egész nap jógaórákat tartottak. Megtarthattam a saját zeneterápia óráimat. Hatalmas változás volt. Minden elképzelés vagy program nélkül, mélyvíz. Így indult.

És miért jöttél haza végül?

Még a kiutazásom előtt ismertem meg Anamét és Gábort. Elkezdtem gyakorolni velük. Minden héten legalább egyszer ott voltam náluk egyéni terápiás órán.

Balázs Valéria Anamé az Anamé Kundalíni Program kidolgozója (Fotó: AKP)

Hogy találtad meg őket?

Édesanyámmal volt korábban egy találkozóm, mondta, hogy megy valahová gyakorolni, menjek vele. Én meg mondtam neki, hogy ezt az ezós kört kihagyom, én ezekben nem hiszek. Nem szeretnék füstölők, gyertyák közt félhomályban üldögélni, nekem ez vállalhatatlan. De ő csak erősködött és nekem akkoriban már annyira durva rohamaim voltak, hogy nem kaptam rendesen levegőt sem. Arra gondoltam, hogy szegény anyám, ha én itt most meghalok, az milyen szarul fog neki esni. Úgyhogy végül elmentem vele, az Anamé Központban kötöttünk ki. Nagyon sok spirituális dolgot próbáltam gyerekkoromtól kezdve. Azt láttam, hogy ezek jók, működhetnek, de kevés az, ami a valóságban is tényleg megáll. Nagyon szép, ha beszélget az ember spirituális dolgokról, de ebben számomra nincs erő. Ezzel szemben Anamééknál valami kézzel fogható történik. De én nyilván nem erre számítottam, hanem az előbbire. Mire odaértünk, teljesen rosszul voltam. Anamé nyitott ajtót. Bemutatkozott. Azt válaszoltam neki, Ríz Olivér vagyok és most fogok meghalni. Rám nézett és azt mondta: Ehhez itt a legjobb helyen vagy. Akkor éreztem, lehet, hogy ez a hely egy fokkal jobb, mint azok, ahol már megfordultam. A tekintetében láttam, hogy itt valaki olyannal állok szemben, aki valóban tudja, hogy mi van bennem. Már az elején éreztem, hogy együtt kell csinálnunk, dolgoznunk valamit Anaméval és Gáborral. Ez egy olyan kapcsolódás volt hármunk közt, mintha hazataláltam volna. De ennek ellenére elmentem Monacóba, mert szerettem volna édesanyámmal lenni, meg hívott az, hogy újra külföldön legyek. Nehéz volt itt Magyarországon. Másoltam az elutazásom előtt Anamééknak egy cd-t a zenéimből. Ők pedig elkezdték hallgatni és nagyon tetszett nekik a zenémben levő energia. Így indult. Míg Monacóban voltam, leveleztünk és szó volt arról, ha hazajövök, mit tudnánk együtt csinálni. A történet lényege, hogy 6-7 hónap után felmondtam kint. Nagyon sokat tanultam ott arról, hogyan lehet az energiával jól dolgozni. Nagyon sok egyéni és csoportos órát tartottam. A tulajdonos egy amerikai nő volt, aki rengeteget segített például az egészséges táplálkozással kapcsolatban. Nagyon megerősödtem.

Felmondtál és hazajöttél?

Igen. Hazajöttem és rá hat napra bezárt a monacói egészségközpont. Egyből Anaméhoz és Gáborhoz vezetett az utam, folytattuk a gyakorlást. Szinte minden nap találkoztunk. És ez oda vezetett, ahol ma vagyunk. Minden nap együtt gyakorlunk, sok közös órát tartunk, és komoly terveink vannak. 

Akkor végül megtaláltad azt, amivel foglalkozni szeretnél.

Igen, a zenémmel és az Anamé Kundalíni Program energiájával gyógyíthatok. Ami rajtam keresztül átjön és át lehet adni, azt 100%-osan megcsinálom. Mindig annyit, amennyinek helye van, vagy amennyit a képességeim engednek.

Fotó: AKP

Leírnád, hogy néz ki nálad egy zenés terápiás óra?

Az egyéni óra állapotfelméréssel, csakradiagnózissal indul, amivel fel lehet mérni, hogy egy embernek hol van elakadása vagy túlműködése a testében. Amit például meg lehet figyelni, hogy az emberek többsége inkább az alsó három csakrájában él. És aztán vannak azok, akik meg a fejükben élnek és csak figyelik a világot. Alig ér le a lábuk a földre...

Akik téged felkeresnek, milyen problémákkal érkeznek hozzád?

Fizikai problémákkal, pánikbetegséggel, csípőproblémákkal. A legkülönbözőbb dolgokkal szoktam találkozni.

Van olyan, ami nagyon gyakran ismétlődik? Fizikai vagy lelki probléma, amivel feltűnően sok ember keres meg?

A leggyakoribbak a mellkas, a szív szintjén lévő problémák. Érzelmi problémák, vagy túlfűtöttség, az ember előretolt mellkassal rohangál a világban, a legapróbb dologra felkapja a vizet és dühöng vagy magába zárkózik, előreesnek a vállai. Talán azért is ilyen gyakori ez, mert most itt tart épp a világ, lassan át lehetne lépni a szívbe. Engem leginkább azok az emberek találnak meg, akik felfelé vannak eltolódva. Azt nem mondanám, hogy ez a specialitásom, de ezen könnyen tudok segíteni, mert én is ebből jövök. Ez egy diszharmónia, amit helyre lehet hozni. Meg lehet gyógyítani, sőt sokkal nagyobb erőre lehet szert tenni, mint amit korábban el tudott képzelni az ember.

Mi történik a csakradiagnózis után?

Ezt követően lehet megállapítani, hogy milyen gyakorlatokra van szükség. Például egy olyan ember, aki a mellkasába veszi csak a levegőt és szinte kapkodva, pihegve lélegzik, annak olyan gyakorlat kell, ami elkezdi kioldani ezt a feszültséget onnan. Ebből aztán már lehet érezni, mi a következő gyakorlat. Tulajdonképpen van egy repertoár, amiből lehet válogatni.

Hogy kapcsolod hozzá a zenét?

A gyakorlat önmagában is feszültségoldó. Ha viszont ezt egy még lágyabb energiával megtámogatjuk, akkor simogatóvá válik a gyakorlás és közben a legnagyobb érzelmi sérüléseidet lélegzed ki. Van egy segítő erő, ami közben azt üzeni, hogy nincsen semmi baj. Ezen keresztül lehet gyógyulni. A zene azt tudja hozzátenni, hogy megérzed, szeretve vagy.

Improvizálsz vagy meglévő számokkal dolgozol?

Mindig improvizálok. Mindig az egyén aktuális energiaállapothoz mérten.

Ezt hogy csinálod? Hiszen egyszerre kell figyelned az emberre és figyelned kell a zenére is. Hogy tudod összekapcsolni ezt a kettőt?

Talán ez a könnyebb része, mert ez csak gyakorlás kérdése. Ez olyan, mint amikor valaki zongorázik és énekel egyszerre. Ezt meg lehet tanulni. Ami nehezebb, hogy közben azt játszd, ami segíti az embert. Megtalálni annak az egyensúlyát, hogy egyfajta önátadásban vagyok, hiszen csatlakozom egy magasabb minőséghez, amiből átjön, hogy mit kell nekem ennek az embernek játszani, de közben van annyi felszíni tudatosságom, hogy beszélek és arra is koncentrálok, hogy a technikai kivitelezés is meglegyen. Bonyolultan hangzik, de egyáltalán nem az. Nyilván az első pár alkalom nekem is érdekes volt, izgultam. Ezek még inkább a monacói időszakokra vonatkoznak. Előtte is csináltam ilyet, de akkor azt még zongoraoktatásnak hívtam. Én adtam a harmóniákat, a mellettem lévő pedig játszotta hozzá a dallamot. Én kérdeztem egyet egy dallammal és ő válaszolt. Ez volt akkoriban a zeneterápia. Az ember saját lelkének dallamait próbáltuk előhívni. Monacóban jöttem bele, amikor egyik pillanatról a másikra a mélyvízbe dobtak. Volt egy csoport és játszanom kellett, mondani valamit. Az változott, hogy akkor még hatha jóga ászanákon keresztül gyógyítottam. Most meg az Anamé program gyakorlatairól beszélünk, ami sokkal hatékonyabb, mint egy csendben eltöltött jógaászana. Itt komoly légzés- és energiamunkáról van szó, ami sorsfordító lehet. Gyógyítóan transzformáló.

Mi a legnehezebb ebben a munkában?

Azt gondolom, nincs olyan ember, akinek ne kéne fejlődnie valamiben. A legnehezebb az, hogy közben nekem is vannak folyamataim és ezeket kell vinni úgy, hogy közben a másiknak segítek. Ez sokszor kihívás. Viszont onnantól kezdve, hogy elindul az óra, onnantól kezdve nincs bajom. Nincs más, mint az, ami a feladat. Onnantól kezdve egy eszköze vagyok ennek az energiának. De előtte-utána tud nehéz lenni. Gyakorolni kell, hogy az ember bele tudjon állni egy nehezebb szituációba. Mondjuk, ha valakinek nagyon tisztul  ki valami, ott nagyon jelen kell lennem, hogy az illető ne ijedjen meg. Meg kell tudnom  tartani a gyógyító teret.

Ha az órán valakin nagyon erős tünetek mutatkoznak, rosszul lesz vagy önmaga számára is meglepő dolgok történnek, azt tudod mindig nyugodtan, hidegvérrel kezelni?

Igen. Ilyenkor mi oktatók olyan állapotban, energiatérben vagyunk, hogy ez megy. Tesszük a dolgunk. Azon vagyunk, hogy megtaláljuk, az adott pillanatban mi a legjobb, amit tehetünk annak az embernek. Megtörténik magától a folyamat. Inkább akkor van baj, ha keresem a megoldásokat, mert akkor biztosan valami emberi dologhoz fogok nyúlni. Szerintem sokkal ijesztőbb, ha olyasmiket mondunk, hogy „semmi baj, nyugodj meg”. Ha az illető érzi, hogy ott van egy erőtér, és ha abba bele meri magát engedni, akkor már magától végbemegy az átalakulás, a gyógyulás.

Vannak nagy áttörések az óráidon?

Nagyon sokszor látok áttörést az órákon. Sokszor vannak erős tisztulások, amik a felszínen olyanok, mint egy tornádó. Vagy azt mondja valaki, hogy ami eddig annyira nagyon fájt, már nem fájl. Minden órán örülök annak, ha valaki tesz egy lépést előre. De nem hasonlítom az órákat egymáshoz. Egyszerűen csak teszem a dolgom.

Mi a legjobb a munkádban? Mi okozza a legnagyobb örömöt?

Amikor valóban instrumentummá tudok válni és képes vagyok segíteni a másiknak, az leírhatatlan öröm. Közben én is rengeteget fejlődöm azáltal, hogy órákat tartok. Nagyon örömteli folyamat. És az önmagában is óriási boldogság, hogy azzal foglalkozom, amit szeretek. Amikor a helyeden vagy, azt nagyon erősen lehet érezni, mint ahogy azt is, mikor nem. Nekem régen mindenem megvolt, mégsem voltam jól.

Mindemellett hogy marad időd, energiád még a zenélésre?

Jó kérdés. Mostanában nyilván kevesebb időm van rá. De annyira motivált vagyok! Például most csinálunk egy meditációs cd-t Anaméval. A test gyógyításáról és megfiatalításáról fog szólni. A hét csakrán megyünk végig meditációval. Amit ő mond és az energia, amit ő odatesz, nagyon erős. Ehhez írtam én a zenét. Egy meditáció kábé hat perc. Úgyhogy eléggé komplex, hogy 6 percet meg kell tudni írni úgy, hogy az adott csakrához passzoljon, plusz illeszkedjen a hanghoz, a szöveghez, a lelkülethez, a dinamikához is.

Fotó: Ríz Olivér

Időben ez mennyi neked? Napok? Hetek?

Régen egy ilyen hetekbe telt. Most egy csakra egy nap.

Mikor lesz kész?

Abban bízunk, hogy márciusra megjelenik.

Ha nem ezt csinálod, nem zenélsz, nem tanítasz, akkor mit csinálsz? Miből töltődsz? Mitől vagy jól?

Akkor is zenélek. Meg imádok enni. Sportolok, futok, szeretek úszni, edzőterembe járni. De ez a periódus most nem annyira a szabadidőről szól. Ha van időm, akkor utazni is nagyon szeretek. Tenerifére bármikor visszamennék.

Mit ad neked az a hely?

Van ott valami nagyon jó energia. Én nagyon szeretem Magyarországot, szívből kapcsolódom hozzá, de van itt valami nagyon súlyos, ami ül az országon, ami belepasszíroz a földbe. Mondjuk nem baj, mert ha ebben meg tudsz állni, akkor a világon nagyjából már bárhol. De néha el kell menni egy olyan helyre, ahol nincs ilyen súlyos nyomás. Nekem Tenerife felemelő érzés, oda szeretek visszajárni. Amúgy meg olyanokkal vagyok, akiket szeretek. Hazamegyek a családomhoz. De most, mint minden gyakorló, én is járok egy utat, dolgozom a saját folyamataimon.

Mi volt a legjobb az elmúlt évben számodra?

Az eddigi legtartalmasabb évem volt. Gyerekként az volt a vágyam, hogy megtaláljam a mesterem. Ebben az évben ez valóra vált. Az, hogy ez megtörtént, számomra egy óriási csoda. Nem azért mert találtam egy mestert, mert már sok mestert találtam, de most egy olyan valakivel találkoztam, aki jelen van, jön velem minden folyamatban. Szerintem a legnagyobb dolog, amit kaphattam. Még akkor is, ha ez nehéz olykor.

Terveid 2016-ra?

Szeretnék minél több lemezt csinálni. Az AKP központban a következő félév a lélekről szól, erre is készülünk meditációs lemezzel. Jó lenne ha az tavasszal megjelenne. És az egyéni óráim mellett csoportos órákat is tartok mostantól. És nagyon szeretem a kurzusainkat. Gáborral van egy közös óránk a „Gyógyító tér”. Szeretném, ha ebben is továbbfejlődnénk és még jobbá tennénk ezeket az órákat, hogy aki eljön még többet tudjon tenni magáért.

Olivér és Gábor (Fotó: AKP)

Aki nem volt még soha nálatok, de hallott rólatok, menne, de még bátortalan, bizonytalan, annak mit üzennél?

Abszolút megértem a félelmét, de ez egy egyszerű módszer, ami nem akar semmit az embertől. Még csak azt sem akarja, hogy meggyógyulj. Azt tudja, hogy ha te meg akarsz gyógyulni, akkor tud ehhez egy utat mutatni és olyan teret adni, amiben gyógyulni tudsz. Mindenkinek azt tudnám javasolni, hogy próbálja ki és érezze meg, szüksége van-e erre. Ha igen, akkor itt mindig olyanokat talál, akik ebben szívesen segítenek és akik vállalják azt is, hogy a saját életüket is egyensúlyba hozzák minden szinten. Aki pedig nem találja itt meg amit keres, az pedig tudja, hogy ez is teljesen rendben van. Ez a módszer arról szól, hogy az ember minél több szeretetet és fényt kapjon vissza az életébe, hogy minél nagyobb szeretetben legyen önmagával és a környezetével.

Az iskola oktatói: Fanny, Laci, Olivér és Mária (Fotó: AKP)

Olivér, ha szuperhős lennél, mi lenne a te szupererőd? Mi az, amit te tudsz adni?

Volt régen egy rajzfilm, a Bolygó Kapitánya. Ott az egyik hősnek volt a szív a szuperereje. Azért az elég penge nem, hogy van egy olyan rajzfilm, ahol a szív szupererőnek számít? Biztos, hogy valami ilyesmit választanék. Most egy olyan folyamatban vagyok az életemben, ahol nem ragadnék meg magamnak konkrétan egy szupererőt, nem csatolnék ilyesmit magamra. De ha lehetne szupererőt választani, akkor azt választanám, hogy mindig azt csináljam az életben, aminek helye van. Mind a magánéletben, mind a gyógyításban. Azt lehet érezni, amikor a helyünkön vagyunk és azt tesszük, aminek ideje van. És akkor abban az állapotban amilyen szupererőre éppen szükséged van az adott feladat elvégzéséhez, azt meg fogod kapni. Mindenkinek ezt kívánnám. Meg azt, hogy közben kiderüljön, ez nem is szupererő. Hogy ezt mindenki meg tudja csinálni. És ha ez megvan, akkor már bármi történhet ezen a bolygón.

További információk: http://www.anamejoga.hu/