A szüleim egy utazás alatt, a repülőgépen ismerkedtek meg egymással még a hetvenes években. Nem tudom, már itt eldőlt-e a sorsom, vagy csak ügyesen viszem tovább a családi programot, mindenesetre én is egy másik országban, egy utazás alatt ismertem meg a férjemet. Sokfelé jártam és éltem hosszabb ideig más országokban, most Londonban lakom. Mindig is kereső-kutató voltam, vágytam inspirációra, tapasztalásokra, új helyekre, de sosem akartam igazán külföldön élni, elmenni Magyarországról. Végül mégis külföldön kötöttem ki. Az utazásaimból, a külföldi évekből sok mindent tanultam, ebből osztok meg most néhány gondolatot.
 |
| Fotó: SZ-ENCIA |
#12 dolog, amit az utazástól kaptam
#1 Nem akarok mások szemüvegével utazni. Egyetlen ország / város és lakói sem olyanok, mint amit mesélnek / írnak róluk. Még csak véletlenül sem és hál'isten. Meghallgathatok rengeteg pozitív és negatív élménybeszámolót, megnézhetek az utazás előtt egy tucat útikönyvet, képeket a neten, rákereshetek műholdas térképpel: ahova végül megérkezem, az egy másik hely lesz. Minden azon múlik, ki érkezik meg oda és milyen állapotban, milyen motivációval. Az útikönyv számomra egy kapaszkodó, az ismeretlentől tartó elme elcsendesítése az útrakelés előtt. A valóság, a hely, az ottani emberek általam lesznek valamilyenné. Utazás előtt sosem akarok túl sokat tudni a helyről, azt szeretném, hogy akkor hasson rám, amikor megérkezem. Nem akarok mások szemüvegével utazni.
#2 Az idegen nyelvek az élő közeg hatására váltak bennem élővé és természetessé. Úgy tapadtak meg bennem, hogy benne éltem az adott ország mindennapjaiban. Hatásukra újabb karakterekkel bővült a személyiségem. Mindannyian ezerfélék vagyunk: más arcunk jön elő, ha a szüleinkkel vagyunk, vagy ha új közösségbe csöppenünk, másképp viselkedünk kollégákkal és máshogy barátok közt. Nekem más a gondolkodásmódom, ha németül beszélek, spanyolul valamiért képes vagyok rímekben beszélni és angolul megszólalva biztos, hogy nagyon udvarias leszek és nagylelkű a szavakkal. Ráadásul lakik bennem egy spanglish karakter is, aki spanyol-angol mixnyelven beszél a férjével. „Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz”, mondta Békés Márta és mennyire igaza volt! Ráadásul egy idegen nyelvet beszélve csökken a félelemérzet kényes témákat illetően: használom a nyelvet, de nem az enyém, nem az anyanyelvem, csupasz eszközzé válik, amivel kifejezek valamit és jóval kevesebb érzést társítok hozzá. A magamfajta csipkelelkűt az idegennyelv remekül racionalizálja, stabilizálja.
#3 Az utazás inspiráció. Ízek, illatok, színek, melyek hatnak rám, hazajönnek velem és általuk folyamatosan alakul az otthonom, az ételeim, a szokásaim. Hagyom, hogy a világ beköltözzön a külső és belső otthonomba. Én így válok egyre határtalanabbá.
#4 A repterek bolygónk Senki Földje. Kozmoszok találkozása, pillanatnyi összegyűjtőpont, ahonnan az átutazó kilövi magát új célja felé. A reptér a Földlakók leképezése kicsiben, sűrítve. Itt senki sem több a másiknál (ez persze a beszálláskor radikálisan megváltozik, amint a hangszórókon át felhangzik a varázsszó: priority boarding) és közös a cél: itt azért gyűlünk össze, mert úton vagyunk. Egy pillanatra egy pontba gyűlünk, mielőtt kirajzunk a világ minden irányába. Kevés izgalmasabb hely van a Földön egy reptérnél.
 |
| Fotó: SZ-ENCIA |
#5 Az utazás segített felismerni saját működésemet: egyszer megyek végig minden úton, aztán továbblépek a következőre. Kevés hely van, ahova visszavágyom és vissza is térek. Amikor a Caminót jártam, csodálkozva hallgattam azokat, akik lelkesen mesélték, hogy minden évben visszatérnek, végigjárják újra. Volt, aki 17 éve minden nyáron. Úgy tűnt, egyszer valamit adott nekik ez az út és azóta azt hiszik, ez a valami csak ott, jelen esetben csak a Caminón hozzáférhető. Nem találják meg máshol, így minden évben újra visszatérnek. Számomra akkor válik valódivá az Út, ha nem kötöm konkrét helyekhez. Ha engedem, hogy ami megérintett, az legközelebb máshol, más formában találjon rám újra. És az egész semmit sem ér, ha aztán nem akadok a nyomára a hétköznapokban. Ha ehhez mindig a Föld másik pontjára kell elutazni. Én egyszer szeretek végigmenni egy úton, apait-anyait beleadva.
#6 Az utazás önmeghaladás. Minden pillanata a biztonsági zóna túlsó oldalán zajlik és ellenhat a becsontosodásnak. Minden utazás visszacsatolás arról, hol rendezkedtem be a komfortra, a megszokottra, életem melyik területén játszom biztonsági játékot. Az utazás ezekből farag le mindig jókora forgácsokat. Az utazás izgalommal teli várakozás és mögötte ott kullog a szorongás is: ezúttal vajon mit hoz az újabb ismeretlen? Az utazás sokszor fizikai és lelki határaim feszegetése, meghaladása. Végiggyalogolva a 800 kilométeres spanyol Caminót, majd 400 kilométert Skóciában, rájöttem, hogy saját határaimnak, képességeimnek én magam állom útját. A határaim tágíthatók, átjárhatók, eltüntethetők. Már ha merek, akarok határtalanná válni.
 |
| Fotó: SZ-ENCIA |
#7 Az utazás nézőponttágítás. Általa tanultam meg felpuhítani saját berögződéseimet, megszokott reakcióimat. Az utazás ajándéka a panorámakép: általa több irányból körbejárhatóvá válik egy-egy helyzet, probléma, elakadás. Amire korábban csak egyféle módon tudtam ránézni, azt ma több színben látom, ennél fogva a cselekvési repertoárom is bővült. Az utazások alatt belelátok mások életébe, világszemléletébe, megoldásaiba, a sokszínűségben rejlő lehetőségekbe. Lefoszlik rólam a fekete-fehér perspektíva. Az utazás alatt eltávolodom a hétköznapjaimtól és az abban bugyogó problémáktól. Ez az átmeneti távolság igazi felszabadulás a megoldáson kattogó, abroncsba szorított elmének: ravasz időnyerési stratégia. Míg az új tájakat, ízeket fogadom magamba, addig végre lehetőség nyílik arra, hogy az agyaláson túl egyéb belső erők is aktiválódjanak, melyek kulcsfontosságúak a megoldás szempontjából. Utazás = nézőponttágulás + valódi megoldások felbukkanása.
#8 Az utazás kreativitás. Míg utazom, ismerkedem egy másik országgal, átmenetileg felmentést kapok a hétköznapok alól. Ez idő alatt kiszabadul belőlem az, aki alkotni szeret. A gyerek, aki rácsodálkozik, megkóstol, megtapint, kipróbál, beleszagol. A gyerek, aki engedi, hogy új hatások érjék. Ebből a sokszínű, intenzív inspirációból hazatérve biztosan születik valami új: egy étel, egy írás, vagy egyszerűen csak másképp rendezek el tárgyakat a polcon.
 |
| Fotó: SZ-ENCIA |
#9 Ha külföldön arra koncentrálok, ami NINCS, lemaradok arról, ami VAN. Egy-egy új országba költözéssel mindig visszaesek a nulla pontba: újra fel kell építeni a világomat és magamat egy új helyszínen. Időről időre beborított a hiány: a család, a barátok hiánya, az ismerős közeg hiánya, a biztonságérzet hiánya, ételek, helyek hiánya. Amíg ezekkel a hiányokkal voltam elfoglalva, sokszor elkerülte a figyelmemet az, ami viszont megadatott, ami körbevett, ami adni szeretett volna valamit. Idő volt ezt észrevenni, felismerni. Sosem arról van szó, hogy külföldön valami nincs, ami otthon megvolt, hanem arról, hogy ott valami más van. Ha erre nem vagyok nyitott, beleragadok a vakságba.
#10 Engem főleg az egyén érdekel. Mondd el ki vagy, honnan jössz, mit esznek nálatok, aztán mutass magadból valamit, aminek nincs köze a nemzeti identitásodhoz. Bárhol is járok, a külföldre szakadt emberek többségének (nemzetiségtől függetlenül) alapvető viselkedési sajátossága, hogy összetalálkozva más külföldre települtekkel csakhamar arról kezdenek el beszélni, hogy a befogadó ország polgárai milyen hülyék. Teszik ezt vagy nagy röhögések közepette, mely során kifigurázzák az adott ország lakóinak vélt sajátosságait („Az angolok mind hidegek”, „A németek merevek”) vagy dühödten ecsetelik a sérelmeiket. Ezeknek a beszélgetéseknek egyik jellemzője, hogy újra meg újra elhangzik benne a „Nálunk Olaszországban / Spanyolországban / Magyarországon / Lengyelországban nem így van.” Persze, hogy nem, és ez így van rendjén. A dühödt összehasonlítgatás, más ország lakóinak lehülyézése, kigúnyolása végső soron nem más, mint fel nem ismert önbizalomhiányunk, identitásvesztésünk hangos felöklendezése, kompenzáció-kísérlet. Mindenki más-más okból, de nulláról kezdi egy idegen országban: ez óriási trauma, átmeneti szőnyegkihúzás a talpunk alól, még a legtökösebbek is végigmennek beilleszkedési nehézségeken. Mindenki beleesik ebbe a feszült összehasonlító játszmába, van is ennek helye, le lehet vezetni vele egy adag feszültséget. A baj inkább ott kezdődik, amikor idővel nem születik meg a felismerés és megreked az ember. Hogy nem ismerem fel, valójában az van, hogy kicsinek érzem magam és a dühöm, a frusztráltságom energiájából fújom fel magam nagyra. Röhögjünk egy nagyot magunk és mások hülyeségein, tudjuk meg egymásról ki mit és hogyan csinál a saját országában, de amikor ezeket valaki csak arra használja fel, hogy negatívan összevesse a befogadó ország szokásaival, hogy meg- és elítélje a másikat, akkor szoktam elszivárogni a beszélgetésből. Nincs annál unalmasabb, mint végighallgatni a parttalan fröcsögést. Mondd el ki vagy, honnan jössz, mit esznek nálatok, aztán mutass magadból valamit, aminek nincs köze a nemzeti identitásodhoz.
 |
| Fotó: SZ-ENCIA |
#11 Minden utazás, ami Magyarországon kívülre vitt, hozzásegített ahhoz, hogy jobban megismerjem a hazámat. Visszaérkezve már a kívülálló szemét is elő tudom venni, így a mai napig új dolgokat fedezek fel, amik fel sem tűntek, míg a mindennapjaim részét képezték: egy épület, egy utca, az arcok a metrón, az utca zaja és illata. Egy-egy utazásból visszatérve mindig színesedik, tágul a kép, több részletet látok meg és friss kíváncsisággal tekintek az ismertre.
#12 Végső soron csak annyi történik, hogy időről időre megutaztatom a belső világomat a külső világ egy új helyszínén. Végül úgyis minden a hétköznapokban dől el.
 |
| "Az utazás a bolondok paradicsoma."R.W. Emerson (Fotó: SZ-ENCIA) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése