 |
| Fotó: SZ-ENCIA |
Ez
(nem) Semmi
Ülök a parkban egy padon.
Előttem hatalmas zöld tér, a zöld téren emberek, kutyák.
Futkos mind. Annyira süt a nap, hogy leveszem a kabátom. Először idén.
Mellettem könyv, kávé, sütemény.
Meg jegyzetfüzet. Írok bele pár sort, de inkább csak
bambulok.
Iszom a kávét (koffeinmentes-cukormentes-laktózmentes-recycling papírpohár kabaré), eszem a sütit (itt visszaröhög minden, amit a
kávéból kispóroltam), bámulom az azúrban úszó tejszínhab szigeteket a fejem
felett. Ha lenne nálam, lekanalaznám őket, bele a kávémba.
Bogarak kergetőznek a levegőben.
A pad bal oldalán kuka.
Nyilvánvalóan nem kuka az, hanem
információs pult. Minden arra járó eb megáll, becsekkol, adatot ad le és vesz
fel, néha engem is megszagolnak, mennek tovább. A mögöttem futó bokrok mögött
is átnyargalnak. A metró is.
A sétányon csonkolt fák torzói. Az egyikükből lehasított óriás
darab hever a fűben. Amputálása utáni új funkcióját szokja: minden elhaladó négyéves megtorpan mellette, leparkolja rollerét és felmászik rá. Ott
üldögélnek, nézelődnek, most épp egy kócos kislány lógatja le róla a lábát. Apukája
is mellé telepszik, fociról beszélgetnek. Elgurul a labda, ők is utána. Új
ücsörgő jön, lakkcipős kislány, rollerrel érkezett ő is. Jó lehet a vétel a
csonk tetején, mert mobilozó felnőttek is felkapaszkodnak rá.
 |
| Fotó: SZ-ENCIA |
A járdán pulzusmérős szellemek kavarognak a járókelők
közt, napi kilométereiket suhanják.
Balról közeleg az elektromos kerekesszékes
néni, nyomában három mikro-kutyája. A néni már a kanyarban, kutyák gyors csekkolása a pultnál, aztán sietnek utána. Befut az AC/DC énekese is két ölebével, ekkor egy
párhuzamos dimenzióban automatikusan felcsendül a Thunderstruck. Igaz,
hetekbe telt, mire rájöttem, hogy ez a fura alak valójában nő. A vörös rúzsa
segített. Lehet vagy hetven, lyukas bőrdzsekije foszlik róla – feltehetően ebben
is alszik -, svájci sapkája mélyen a szemébe húzva, pálcikalábakon remegve, egyensúlyozva vezeti két négylábúját. Olykor-olykor megáll, belső zsebéből kis
flaskát húz elő, meghúzza, visszadugja, tipeg tovább.
Jobbról érkezik színes száriban az idős indiai nő, széles
karcsapásokkal evez a levegőben, tárogat, legyez, gimnasztikázik. Leül egy
padra, elvégzi mindennapos szertartását, légzőgyakorlatait, aztán ül csukott
szemmel, felfelé fordított tenyerekkel mozdulatlanul. Tárogatva indul tovább a
tó felé. A kis vízesésnél elhalad a hatvan körüli burkás-sportcipős pakisztáni
asszony mellett, aki minden nap órákon át járja a vízesés körüli lépcsősort.
Kardiózik.
A párhuzamos dimenzióban mostanra lecsengett a
Thunderstruck, megint a bogarakat hallom, ahogy átzümmögnek a mezőn.
Így ülök a padon két és fél órát. Néha olvasok, leginkább
csak nézelődöm.
Amikor elhagyom a padot és a parkot, tele vagyok
élményekkel, pedig semmi nem történt.
_________________
Ahhoz, hogy semmi se történjen, csupán nyugton kell ülni
egy darabig. Egyszer csak ebbe a Mozdulatlanságba be fog robbanni a Semmi,
elkezd történni, áradni mindenfelől a délutáni napfényben. Ez a Semmi aztán úgy
ki- és feltölti a lelket, hogy az embert feltehetően majd’ szétveti a vágy, hogy hazaérkezve
egy szuszra elmesélje azt a sok mindent, ami a Semmi áradása közben
történt.
Csak mikor szólásra nyitná a száját jön rá, hogy a Semmi
alaptermészeténél fogva elmesélhetetlen.
Legfeljebb a pad osztható meg...
 |
| Fotó: SZ-ENCIA |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése