Mindennapi veszteségeinkről: a SEMMI nélkül nem fog menni.

Az SZ-ENCIA írások egy része nem jelenik meg a blogon. Ezt az írást korábban csak a hírlevélre feliratkozók olvashatták. Most kivételesen ide is felteszem.

***

Szabó T. Anna költő facebook oldalán olvastam nemrég:

„Gyerekkorom óta egyetlen egyszer sem engedélyeztem magamnak néhány órát, néhány napot, hogy csak úgy legyek, és élvezzem az egészet. Hogy ne akarjak semmit, hogy mosolyogva elvegyem az ajándékot, amit kapok. Állandóan meg akarom szolgálni. És így vesztem el.”

Fotó: SZ-ENCIA

Ezt a fajta pihenésre való képtelenséget másoknál mindig nagyon könnyen be tudtam azonosítani. Legjobb példa erre saját anyukám, aki a mai napig mentegetőzik, amikor délután ledől pihenni. Megjegyzem nyugdíjas és ha nem lenne az és úgy pihenne le, pont ennyire nem érteném a mentegetőzését. Számomra mindig az volt érthetetlen, miért nem pihen meg valaki. Miért feszíti valaki a végsőkig a húrt és miért mindig kívülről kell érkezzen a megállító tábla (egy komoly betegség, egy veszteség), mert mi maguk képtelenek vagyunk behúzni a kézi féket.

Aztán észrevettem magamon, hogy én is mentegetőzöm. Ülök kint a parkban egy padon, nézelődöm, minden sejtem töltődik fel energiával, életkedvvel, napfénnyel, és közben a fejemben olyan gondolatok suhannak át, hogy: Szerda délután kettő óra van. Itt ülsz, miközben mások dolgoznak. Itt ülsz, miközben mások megfeszülnek, hulla fáradtan fognak hazaesni, örülnek, ha arra lesz erejük, kedvük, hogy a fogukat megmossák, aztán bezuhannak az ágyba. Te meg itt ülsz és NEM CSINÁLSZ SEMMIT!

Iszonyúan szégyelltem magam, hogy én ezt akkor, ott megtehettem. Minden valaha volt, magamnak engedélyezett délutáni pihenőmből egy ordító gondolat dobott ki: Mit csinálsz? Hogy képzeled?!

Kellett ülnöm a padon néhány órát, mire fel tudtam göngyölíteni a szálakat, hogy honnan is ez a mentegetőzés, azon kívül, hogy egy, a társadalomban általánosan uralkodó jelenségről van szó. A szálakba kapaszkodva visszasétáltam a gyerekkoromba, ahol minden egyes nap azt láttam, hogy körülöttem mindenki egyfolytában majd’ megszakad. A pihenés leginkább ájult ágyba zuhanást jelentett, nem volt tudatos töltekezés, testi-lelki erőn felüli munka viszont mindig. Ha valaki kilógott a sorból, azt a többiek nem nézték jó szemmel.

Soha nem láttam mást, egészen 15 éves koromig, amikor is egy évre külföldre kerültem és rádöbbentem, hogy az életet lehet másként is élni. De ahelyett, hogy ez a felismerés pozitívan hatott volna rám, csak feldühített. Elmondani nem tudom, milyen mélyen megvetettem vendéglátómat, amikor egy nap azt láttam, hogy munkából hazaérve tölt magának egy pohár jóféle bort, leül a nappaliba és NEM CSINÁL SEMMIT. Apám jutott eszembe, aki a vasárnapokat is simán végigdolgozta. Ha nem épp a második munkahelyén, akkor a szőlőben. Anyám jutott eszembe, aki évtizedeken át hajnali négykor kelt és ment, mint a gép. Teljesen összekuszálódtak bennem az értékek. Fél életemen át úgy gondoltam, hogy attól értékes valaki, ha halálra dolgozza magát és aki egy pohár finom borral üldögél a nappaliban, az naplopó. 

Miközben a vendéglátóm csak felismerte saját szükségleteit, képes volt egyensúlyt teremteni munka és pihenés között és fontos volt számára az önmagával törődés. Tudta, hogy másoknak is csak akkor fog tudni adni, akkor tudja a munkáját is jól végezni és magát jól érezni, ha időről időre nem csinál semmit.

Én olyan környezetben nőttem fel, ahol soha nem jutott idő a semmire. A semmi mélyen megvetett, kerülendő, értéktelen mihasznaság volt és főleg: BŰN. A családom, a rokonaim, a család barátai apránként mind szétforgácsolták magukat a hajtásban. Ezt hozták, ezt ismerték, ezt adták tovább, nem tudtak mást és sokan közülük ma sem tudják másképp. Pedig iszonyú fáradtak.

Mint Szabó T. Anna, ők is folyton meg akarják szolgálni.

Képtelenek vagyunk elvenni az ajándékot, vélhetően fel sem ismerjük az ajándékokat. És így tényleg el is vesztjük.

Az élet apró ajándékait – egy pad a parkban, napfény, fél óra semmittevés, kertkapálás helyett kirándulás vagy szunyókálás, egy jó könyv, üldögélés az ablaknál – nem kell megszolgálnunk. Azért vannak ott, mert ott vannak, mert mindig is ott voltak. MINKET SZOLGÁLNAK.

(Videó: T. É.)

Arra várnak, hogy értük nyúljunk és általuk szívjunk magunkba Fényt. Amit aztán továbbadhatunk másoknak, ha esetleg nekünk már sok lenne belőle. Így lesz aztán belőle még több. Így tudnak idővel egyre többen mentségek keresése nélkül ülni a padon és pihenni.

Nem kell megszolgálnod azt, hogy itt vagy.

Mi mind egymást szolgáljuk a magunk egyedi módján, de csak ha tudunk pihenni, töltekezni, akkor működik az áramlás. Ha ezt felismered, ebből már meg tud születni a Szolgálat. (De ez is csak egy lehetőség, nem kell paddá válnod, ha nincs kedved...)

Ha szolgálni szeretnél, azt csak úgy tudod jól végezni, ha képes vagy leülni egy padra és magadba tudod szívni a Fényt. Ha közben le tud válni rólad a bűntudat, a magadba szívott önpusztító programok. Csak akkor tudsz előre lépni, ha tudod, hogy a testednek, lelkednek, szellemednek mire van szüksége. És szakítasz is rá időt. Ezután tudod jól végezni a munkádat is és szolgálni másokat úgy, ahogyan arra csak te vagy képes. 

"BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,

mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak.

Leborulók és nem kiborulók többé.

BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,

mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra."

(Gyökössy Endre)

Iktass be egy kis semmit az életedbe!

SZERETNÉL HÍRLEVELET KAPNI?

Hétindító 1 Kép - 1 Mondat - #10

Napfényes reggeli (Re)Barbarával.

Fotó: SZ-ENCIA

A jól bevált, kedvenc reggelijeim mellett időről időre szükségem van valami új ízre. Finom és változatos reggeli nélkül könnyen átváltozom démonná... 

Egy ideje szemezgettem már az egyik joghurtos doboz oldalára nyomtatott recepttel és most végre eljött az ideje, hogy leteszteljem és közkinccsé tegyem.

Éljen a tavasz, éljen a rebarbara szezon, kezdjük a napot Barbival és az ő legjobb barátnőjével, Gyömbérrel (ha nem támogatjuk ezt a barátságot és utáljuk Gyömbért, elhagyhatjuk, bár tény, hogy ők ketten szuper páros)...

Reggelire fel, itt jönnek a hozzávalók!

Fotó: SZ-ENCIA

Pontos mennyiséget nem írok, amit a képen látsz, abból egy adag lett.

ELKÉSZÍTÉS

A hasábokra vágott rebarbarát egy tepsire / tűzálló tálba helyezem, rászórom a nádcukrot, a gyömbért, meglocsolom a narancs levével, végül mehet rá a narancshéj. 

Az egészet 180°C-ra előmelegített sütőbe tolom és addig sütöm, míg megpuhul, de nem esik szét. (Ez kb. 10-15 perc, de nézzünk rá, mert a karamellizálódott cukor gyorsan odakozmálhat.

Ha kész, kiveszem a sütőből (ekkorra már a lakásban is finom illat terjeng, vagyis nyertünk egy home made légfrissítőt is), natúr görög joghurt tetejére kanalazom, és rácsurgatom a tepsi alján maradt levet. A rebarbara savanykás, fanyar ízét lehet ellensúlyozni mézzel, agavé sziruppal, ki melyik cukorfélétől retteg legkevésbé, ki mit szeret. 

Joghurtos Barbi nemcsak reggelire finom, de bevethetjük akár ebéd utáni könnyű desszertként is. Natúr joghurt helyett pakolhatjuk vanília puding vagy vaníliás tejberizs tetejére is.

Fotó: SZ-ENCIA

JÓ ÉTVÁGYAT BARBIHOZ!

Ha van kedvenc rebarbara recepted, oszd meg velem! 

Hétindító 1 Kép - 1 Mondat - #9

Humor-szaftba tunkolt élet, vakon: "Szegény anyám, ha látnám". Könyvajánló

Fotó: SZ-ENCIA

Sándor Erzsi igazi badass woman.

Az a fajta tökös nő, akiben csúcsra jár az irónia, az igazságérzet és a nyílt őszinteség önmagával és a világgal szemben. Nem tud és nem akar máshogy létezni.

A könyve pedig összevissza horzsol.

A vak fiáról ír és mindarról, ami egy ilyen sokkoló helyzettel együtt jár. Hogy mi megy végbe ilyenkor egy nőben, anyában, feleségben. Mit él meg a család, a férj, a testvér, a nagyszülők, a környezet. És persze Tomi, akiről ez az egész szól. Megismerjük a kezdeteket, hogyan született Tomi, hogyan (nem) ismerték fel az orvosok villámtempóban elhatalmasodó vakságát, milyen félelemben, bizonytalanságban teltek az első évek és a mindennapok, milyen nehézségekkel kellett megküzdeni az évek során és hogyan segített mindezen a sok-sok közös röhögés és szókimondás.

"Egy nyár eleji délelőttön megkakaózva és frissen pelenkázva Tomi megállt előttem, felnézett rám a homályossal meg a pirossal, aztán annyit mondott:

- Én.

Ez nyilvánvaló képtelenség – gondoltam. Jó, nem a mama az első szava, valahogy kibírom, de ez az egyes szám első személy, ez kizárt. A gyerekek kezdetben a nevükkel szoktak magukról beszélni. Tomi kér kakaót, vagy ööö, kakaó, és közben magára mutat. De nem kezdik a földi élet hosszan tartó beszélő szakaszát az egójuk kinyilvánításával. Nyilván rosszul hallottam.

- Hogy micsoda? – kérdeztem vissza, mire Tomi kis kezével a mellére csapván jelezte, hogy nem ő téved, hanem körülötte mindenki.

- Én! – mondta határozottan, és tényleg ő volt.

Azt hiszem, megijedtem. Amíg nem azonosította be saját magát, addig nem volt közlendője, de attól a pillanattól kezdve egy csapásra perfekt magyar lett. Mintha tényleg csak az öntudat dugóját kellett volna kipattintania. Mindenféle bébinyelvet mellőzve beszélni kezdett hozzánk." (Részlet a könyvből)

Patetikus vallomást, lélekfacsaró, gyötrődő sorokat, mélylélektani búvárkodást ne várjunk a könyvtől. Sándor Erzsi két izmos lábbal áll a földön, csípőre tett kézzel és ha helyzet van, beleugrik. Pont úgy fél és fáj, mint ahogy bárki más is félne és fájna egy (egész életre szóló) nehéz helyzetben, de az ő megoldásai, életszemlélete és karakánsága összeférhetetlenek az önsajnálattal.

Aki nem ahhoz szokott, hogy a dolgokat ki kell mondani, fel kell vállalni, el kell röhögni, annak már az első oldal felénél felszökik a pulzusa, elakad a lélegzete. Még ha nincs is vak gyermekünk, vagy egyáltalán gyerekünk sincs, a könyv segítségével akkor is megláthatjuk a saját életünkben bugyogó félelmeket, mélybe leszorított és elhallgatott szükségleteinket. Ebben a könyvben nincs szőnyeg alá söprés: a dolgok és félelmek kimondatnak és rólunk is elkezdhet leszakadni a szégyen, a megfelelés, a bűntudat. Mindez fantasztikus humorba, lényeglátásba csomagolva. Készüljünk fel rá, hogy sokat és nagyokat fogunk nevetni Tomi vakságán.

Sándor Erzsi miközben zokog, röhög. És vele röhög a család.

„Az áldozathozatal hálás szerep, kitölti az ember mindennapjait, értelmet adhat egy egész életnek is. Ha úgy döntök, hogy szegény, magatehetetlen, vak gyermekem életének megkönnyítését tűzöm ki célul, akkor két embert biztosan boldogtalanná teszek. Magamat, mert lemondok a saját életemről, és Tomit, mert nem hagyom, hogy élhesse az övét.” (Részlet a könyvből)

Óriási értéke a könyvnek ez a bevállalás. Sándor Erzsi fejet hajt a sors előtt, aztán visszadumál: oké, született egy vak gyermeke, ez örök fájdalom, de ő nem tud más lenni, mint aki: egy nő, aki ezzel együtt is szeretne teljes életet élni, egy ember, aki nem akarja sajnálni magát és a fiát, azt pedig végképp nem akarja, hogy a világ tegye ezt velük. Nem hazudja el az érzéseit, fájdalmait, dühét, félelmeit, de nem is dobja fel magát a mártír anyák szent máglyájára: az áldozatszerep nem talál fogást rajta és azt sem hagyja, hogy az lebénítsa és keserűségbe taszítsa Tomit. 

„Azt gondoltam ki, hogy ha beemeljük a hétköznapi szóhasználatba a vak szót, akkor kivesszük belőle az iszonyatot. Lehet, hogy nem volt más, mint önterápia, de egyszerűen nem jutott eszembe jobb. Úgy véltem, minden szépítéssel, mismásolással csak elmélyítjük a problémát...

Nem ment könnyen kimondani. Néha egyedül, otthon, rászolgálván a színészdiplomámra, próbálgattam csak úgy, magától értetődően kibökni. Jó napot kívánok, öt óra van, vak.” (Részlet a könyvből)

A röhögés az ő bozótvágó kése, mellyel keresztülvág a vakság sűrű dzsungelén. Az olvasó számára pedig elég hamar feltűnik: Tomi vakon is ezerszer látóbb az állítólag látó világnál. A könyvben a fiú gondolatai is feltűnnek: időről időre reflektál anyja visszaemlékezéseire, elmeséli, ő ugyanazt a helyzetet hogy élte meg, mire emlékszik.

Sándor Erzsi szókimondásával (amiben mégis annyi törékenység rezeg) felráz és összekarcol minket, hogy a bemetszéseken keresztül a bennünk lüktető sok félelem, szégyen és reménytelenség kivérezzen, hogy születhessen tiszta, szabad tér és erő a Szeretethez, amely még akkor is bevilágítja az életet, ha valaki történetesen vaknak születik.

Letehetetlen, sodró erejű könyv egy vak fiú eltökélt édesanyjáról, aki megállás nélkül humor-szaftba tunkolja Tomit és önmagát. Ez a folyamatos belenevetés a fia szemében lakó sötétségbe, ez viszi őket át az életen és megmutatja, hogy az adott helyzethez való hozzáállásunk döntő fontosságú abból a szempontból, hogy végül mi lesz az irány. Hogy belerokkanunk vagy kihozzuk belőle a lehető legtöbbet. 

Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám. Park kiadó, 2013, 216 oldal, 2900 Ft

Fotó: SZ-ENCIA

Több könyvajánlót itt találsz.

Ez (nem) Semmi. Egy perc rükverc.

Fotó: SZ-ENCIA

Ez (nem) Semmi

Ülök a parkban egy padon.

Előttem hatalmas zöld tér, a zöld téren emberek, kutyák. Futkos mind. Annyira süt a nap, hogy leveszem a kabátom. Először idén.

Mellettem könyv, kávé, sütemény.

Meg jegyzetfüzet. Írok bele pár sort, de inkább csak bambulok.

Iszom a kávét (koffeinmentes-cukormentes-laktózmentes-recycling papírpohár kabaré), eszem a sütit (itt visszaröhög minden, amit a kávéból kispóroltam), bámulom az azúrban úszó tejszínhab szigeteket a fejem felett. Ha lenne nálam, lekanalaznám őket, bele a kávémba.

Bogarak kergetőznek a levegőben.

A pad bal oldalán kuka. 

Nyilvánvalóan nem kuka az, hanem információs pult. Minden arra járó eb megáll, becsekkol, adatot ad le és vesz fel, néha engem is megszagolnak, mennek tovább. A mögöttem futó bokrok mögött is átnyargalnak. A metró is.

A sétányon csonkolt fák torzói. Az egyikükből lehasított óriás darab hever a fűben. Amputálása utáni új funkcióját szokja: minden elhaladó négyéves megtorpan mellette, leparkolja rollerét és felmászik rá. Ott üldögélnek, nézelődnek, most épp egy kócos kislány lógatja le róla a lábát. Apukája is mellé telepszik, fociról beszélgetnek. Elgurul a labda, ők is utána. Új ücsörgő jön, lakkcipős kislány, rollerrel érkezett ő is. Jó lehet a vétel a csonk tetején, mert mobilozó felnőttek is felkapaszkodnak rá.

Fotó: SZ-ENCIA

A járdán pulzusmérős szellemek kavarognak a járókelők közt, napi kilométereiket suhanják. 

Balról közeleg az elektromos kerekesszékes néni, nyomában három mikro-kutyája. A néni már a kanyarban, kutyák gyors csekkolása a pultnál, aztán sietnek utána. Befut az AC/DC énekese is két ölebével, ekkor egy párhuzamos dimenzióban automatikusan felcsendül a Thunderstruck. Igaz, hetekbe telt, mire rájöttem, hogy ez a fura alak valójában nő. A vörös rúzsa segített. Lehet vagy hetven, lyukas bőrdzsekije foszlik róla – feltehetően ebben is alszik -, svájci sapkája mélyen a szemébe húzva, pálcikalábakon remegve, egyensúlyozva vezeti két négylábúját. Olykor-olykor megáll, belső zsebéből kis flaskát húz elő, meghúzza, visszadugja, tipeg tovább.

Jobbról érkezik színes száriban az idős indiai nő, széles karcsapásokkal evez a levegőben, tárogat, legyez, gimnasztikázik. Leül egy padra, elvégzi mindennapos szertartását, légzőgyakorlatait, aztán ül csukott szemmel, felfelé fordított tenyerekkel mozdulatlanul. Tárogatva indul tovább a tó felé. A kis vízesésnél elhalad a hatvan körüli burkás-sportcipős pakisztáni asszony mellett, aki minden nap órákon át járja a vízesés körüli lépcsősort. Kardiózik.

A párhuzamos dimenzióban mostanra lecsengett a Thunderstruck, megint a bogarakat hallom, ahogy átzümmögnek a mezőn.

Így ülök a padon két és fél órát. Néha olvasok, leginkább csak nézelődöm.

Amikor elhagyom a padot és a parkot, tele vagyok élményekkel, pedig semmi nem történt.

_________________

Ahhoz, hogy semmi se történjen, csupán nyugton kell ülni egy darabig. Egyszer csak ebbe a Mozdulatlanságba be fog robbanni a Semmi, elkezd történni, áradni mindenfelől a délutáni napfényben. Ez a Semmi aztán úgy ki- és feltölti a lelket, hogy az embert feltehetően majd’ szétveti a vágy, hogy hazaérkezve egy szuszra elmesélje azt a sok mindent, ami a Semmi áradása közben történt. 

Csak mikor szólásra nyitná a száját jön rá, hogy a Semmi alaptermészeténél fogva elmesélhetetlen.

Legfeljebb a pad osztható meg...

Fotó: SZ-ENCIA

Mindeközben egy párhuzamos dimenzióban...

Hétindító 1 Kép - 1 Mondat - #8

(Fotó: SZ-ENCIA)

Lombosodj! Nyelvtanulási ötlettár azoknak, akik megunták a csupasz fa állapotot. 3. rész

A napokban ültem egy padon, sütkéreztem a napfényben és a 37 napos kihívásom aznapi penzumát teljesítettem vadul. Egyszer csak a semmiből ott termett előttem egy bácsi és mire kinyitottam a szemem, már hármat kérdezett. Minderre csak mondatai hangsúlyából és dallamából következtettem, mert érteni egy kukkot sem értettem belőlük. Legolas öregember változata állt előttem és tündenyelven ontotta magából a szavakat. Én meg ültem hülyén és minden kérdés után négyszer kérdeztem vissza... Végül csak összehoztuk, Legolas bácsi végtelenül türelmes volt és elnéző, én pedig megismerkedtem egy újabb angol tájszólással...

Ma tovább lombosodunk, következik újabb tíz (komfortzóna robbantó) nyelvtanulási ötlet. (továbbra is az angolt használom alappéldának, te helyettesítsd be azzal a nyelvvel, amelyiket tanulod)

11. Az ELSŐ és MÁSODIK rész után most folytassuk a listát egy igazán kínossal, az igazi mélyvízzel, amivel szinte mindenkinek volt már dolga, élménye és menekült is a helyzet elől, ahogy tudott. 

Szituáció: Nagyobb társasággal vagy valahol és valamelyik barátod hozott magával egy külföldit, aki egy mukkot sem beszél magyarul. 

Lehet, hogy Te

A, évek óta 

B, még igazán sosem 

használtad az angolt élesben. Itt lenne a lehetőség, de nem mersz megszólalni. 

Szégyelled magad / zavarban vagy / félsz, hogy beégsz / hogy hibázol. 

Így aztán úgy intézed, hogy az este folyamán mindig a lehető legtávolabb legyél az illetőtől. Kedvesen mosolyogsz rá, de egy szót sem szólsz hozzá, sőt úgy teszel, mintha ott se lenne. Jófejnek tűnik, de győz a félelmed. Azt hiszed, hülyeségeket fogsz mondani, ő nem fog megérteni és te sem érted majd őt. Különben is, vannak itt olyanok, akik tudnak angolul, majd azok szórakoztatják. Ismerős? Kudarckerülő hadművelet felsőfokon. (Titkon talán még haragszol is rá, amiért ilyen hülye helyzetbe hozott és képes volt eljönni a bulira...)

Kudarckerülő hadművelet (Fotó: SZ-ENCIA)

Akkor most tegyük félre a te szempontjaidat, félelmeidet és nézzünk rá a bulira az ő szemszögéből. Valamiért idepottyant az országodba, látogatóba jött, vagy itt fog élni / tanulni / dolgozni egy ideig. A haveroddal érkezett, de igazán senkit sem ismer, viszont ismerkedne. Fogalma sincs, mi zajlik körülötte, nem érti a körülötte zajló beszélgetéseket, mert hiába tud körülötte szinte mindenki valamilyen szinten angolul, a társalgás magyarul folyik, kevés a bátor és figyelmes ember. Szóval, emberünk diszkréten el van veszve, de egész este kitartóan mosolyog.

Te végül úgy mész haza, hogy kihagytad a lehetőséget, hogy használd picit a nyelvet, hogy megismerj egy messziről jöttet, akinek biztosan tudtál volna valamit mesélni, ajánlani.

Emlékezz vissza a legutóbbi utazásodra! Az, hogy milyen érzésekkel, emlékekkel tértél vissza onnan, annak nagy része azokból az elemekből áll össze teljes képpé, amit menet közben ott átéltél: ahogy kiszolgáltak az étteremben, amit az emberek arcán láttál az utcán, a metrón, a kávézóban, a strandon. És egészen biztosan emlékszel valakire, aki különösen kedves, mosolygós vagy segítőkész volt. Talán nem is tudatosul benned, de neki nagy része van abban, hogy később az egész helyre, országra jóleső érzésekkel gondolsz vissza.

Gondold el, mennyit számít, ha a te országodba látogat el valaki és a te arckifejezésed látja, a te segítőkészséged, barátságosságod tapasztalja és ezekkel az élményekkel tér haza. Ezek fényében tényleg olyan fontos, hogy már évek óta nem beszéltél angolul? Hogy sosem ment igazán jól? Hogy tuti hibázni fogsz?

Használd ki a helyzetet, ha külföldi kerül a társaságba! Csak az első mondatig kínos a dolog, aztán rájössz, mennyire hálás az illető, hogy valaki meg meri szólítani és sosem fog megtörténni, hogy ijedten a mobiljáért nyúl és kihívja a nyelvtanrendőrséget.

Láttam már bolti eladót, aki mogorván és kitartóan anyázott magyarul, tegező stílusban a külföldi vásárlóval, miközben a külföldi udvariasan és kétségbeesetten mutogatott. Sehogy sem értették egymást. Higgadtan megkérdeztem a barátságtalan eladót, hogy esetleg tudok-e segíteni és a hölgy harciassága egy pillanat alatt elpárolgott: kiderült, csak azért ilyen undok, mert igazából rosszul érzi magát, amiért nem tud angolul. 

Milyen könnyű is a másik embert utálni saját hiányosságainkért!

Durcáskodhatunk persze, hogy tanuljon a külföldi magyarul, ha akar valamit – így hát, majd nekünk is illik megtanulni minimum görögül, olaszul, horvátul, spanyolul, németül mielőtt nyári vakációra vagy karácsonyi vásárba indulunk egy másik országba -, de ehelyett akár örülhetünk is annak, hogy van a bolygón legalább egy közös nyelv, amivel kapcsolódni tudunk egymáshoz. Tegyük túl magunkat azon, hogy ez a közös nyelv nem a magyar lett. (Továbbra is azt mondom, hogy azt keresd, ami összeköt és ne azt, ami szétválaszt.)

12. A 11-es tipp továbbfejlesztett változata: hívd meg azt a rémisztő külföldit a buliról és főzzetek együtt egy echte ungarische vacsorát. Ő jóllakik, hálája üldözni fog, te meg nyertél egy ingyenes esti nyelvkurzust és egy külföldi barátot. Egyetlen este alatt fel fogod turbózni a nyelvtudásod és félelemhegyek fognak leszakadni rólad. Még nagyobb az élmény, ha meghívod pár barátodat is, de az alapszabály az, hogy a vendég nyelvén szólaltok meg. Nincs klikkesedés, magyar susmus, ez az este a bátor nyelvtanulásé. 

A könnyített verzió, hogy megkéred az illetőt, ő főzzön nektek valami tipikus ételt az országából, így az övé lesz a főszerep, ő fog többet beszélni, magyarázni, ti pedig szippanthatjátok magatokba az élő nyelvet, új kifejezéseket és az élményt.

Francia hagymaleves nyamiii (Fotó: SZ-ENCIA)

Ha sehol a közelben egy külföldi, de vannak jófej barátaid, fogjatok össze és rendezzetek angol vacsorát. Főzzetek nálatok valami tipikus angol/amerikai ételt, közben csakis angolul ér kommunikálni (nem ér egymást kigúnyolni + alapszabály, hogy hibázni ér), nézzetek meg utána eredeti nyelven egy filmet vagy activitizzetek vagy játszatok bármilyen más társasjátékot angolul. Egymástól tanultok és remekül fogtok szórakozni. Ha kezdő vagy, a barátaid pedig haladóbb szinten beszélnek, remek alkalom, hogy tiéd legyen a naiva szerepe: „én nem beszélni nyelv”. Használj tőmondatokat, ragozás nélkül, csak mutogass a dolgokra, legyél te az idegenbe csöppent Tourist. Jókat fogtok röhögni és rájössz, hogy nem kell se magadat, se ezt az egészet olyan komolyan venni.

13. A következő ötlethez kell a BKV bérleted: a reptérre fogsz kibuszozni. Talán feltűnt már neked a repterek iránti leplezetlen rajongásom. Nos, ezt itt is bevetem: Hol is hallhatnál élőben idegen nyelvet anélkül, hogy elhagynád az országot, ha nem a reptéren? A hely remek szemlélődésre, hallgatni a különböző nyelveket és örülni, mikor kihallod azt a nyelvet, amelyet tanultál, és már odafele menet a buszon megfigyelheted a turistákat, amint nagy bőröndjeikkel megpróbálnak felcuccolni a 200E-re. Amikor buszozol visszafelé, akkor pedig eljátszhatsz a gondolattal, hogy most érkeztél az országba és amit a busz ablakán kinézve látsz, azok az első benyomásaid... (Lesznek angol nyelvű plakátok is, juhú!)

14. Elő az angol regényekkel, novellákkal! Kit érdekel, hogy a felét sem érted? A titok az extenzív olvasásban rejlik, amit Kőrösi Bálint, az 5 év 5 nyelv bloggere remekül elmagyaráz. Jelentem, a dolog működik, rólam már lehullt a para és a szótárazási kényszer: három angol könyvet is úgy olvastam ki a közelmúltban, hogy összesen talán háromszor néztem utána ismeretlen kifejezésnek. Mégis élvezetes volt az olvasás és rengeteget tanultam. Az agy csodákra képes, ha megfelelően használjuk! Balázs blogja egyébként is kiapadhatatlan kincsesbánya: itt minden megtalálható, amire szükségünk lehet, hogy valóban megtanuljunk egy idegen nyelvet. Vagy ötöt, ahogy ő tette...

15. Ha szeretsz alkotni (kézműveskedés, főzés, rajzolás, írás, horgolás, stb.), szerezz be egy angol nyelvű leírást / feladatgyűjteményt a témában. Nekem van pár kreativitásfejlesztő könyvem, amiben mindenféle abszurd feladatot kell megoldani: nemcsak élvezem, de közben megannyi új kifejezést is tanulok, miközben értelmezni próbálom a feladatot.

Imádom a szakácskönyveket is: az angol nyelvűekből nemcsak főzni tanulok... (Fotó: SZ-ENCIA)

16. Hogy még egy kicsit a könyveknél maradjak, ajánlok néhányat, amelyek nálam beváltak:

- A gyerekeknek szóló könyveknél elképzelni sem tudok jobb nyelvtanulási praktikát. Még spanyolországi éveim alatt vettem egy kis falusi antikváriumban egy elsősöknek szóló olvasókönyvet a Franco rezsim idejéből: tele volt agymosó versikékkel, mondókákkal, történetekkel. És köztudott, hogy minél abszurdabb valami, annál jobban megtapad az agyban. Angolból nagy kedvencem a The book of complete Nonsense, mely értelmetlen, vicces versikék gyűjteménye (mintha az angol Varró Dani írta volna). Minden versből árad az angol nyelv dallama és humora.

- Másik nagy kedvencem Werner Lansburgh: Drága New-See! Szerelmi történet levélformában avagy játszva is felfrissítheti angoltudását című frenetikus könyve. Magyarul olvasod a könyvet, de valójában angolul, hála Lansburgh zsenialitásának...

- Létezik egy ironikus vers is Angliában, amely magában foglalja az angol nyelv hajmeresztő és nyelvtörő kiejtésbeli sajátosságait és abszurditásait. Egy angol anyanyelvűt is simán padlóra küld, úgyhogy őrizd meg a nyugalmad, míg hallgatod. (Angol tanároknak remek szemléltető videó.)

Találd meg a téged érdeklő könyveket (Fotó: SZ-ENCIA)

17. Újabb hely, ahol elvegyülhetünk a turisták közt és az élő idegen nyelvben. A cikkből ráadásul az is kiderül, hogy itt az ideje átgondolni a berögződésünket, mely szerint Magyarországon elvből nem megyünk be olyan kávézóba, étterembe, ahol angol nyelvű, turistacsalogató megállítótábla fogad. Think twice és csakazértiss kísérletezz! Mindig kérdőjelezd meg a hiedelmeid.

18. Egy hely, ahol bepillantást nyerhetünk a helyiek mindennapjaiba, kommunikálhatunk, anélkül, hogy tényleg meg kéne szólalnunk és még a saját országunkat sem kell érte elhagynunk: Használd a fészbúkot értelmes dolgokra és válassz ki egy helyet a világban, amelynek a nyelvét szeretnéd jobban beszélni, majd keress az érdeklődésednek megfelelő zárt csoportokat (pl. londoni amatőr zenészek csoportja, túrázó csoportok, kutyások, kötőklub, stb.)

Mondom a saját példámat: Londonba költözésünk után nyakunkon maradt körülbelül hatvan óriási karton doboz. Ekkor ajánlotta a szomszédom, hogy csatlakozzak a környék fészbúkos kismama csoportjaihoz (van belőlük bőven) és ajánljam fel a dobozokat, hátha valakinek jól jönne költözéshez. Láss csodát, a dolog bevált, beléptem négy különböző anya-közösségbe (senki se kérdezte, hogy hát, a gyerekek meg hol vannak, anyuka?), felraktam egy üzenetet és két nap múlva már el is vitték a dobozokat. Mindeközben beleláttam a helyi nők mindennapjaiba, mi foglalkoztatja őket, mik a kérdéseik egymáshoz, hogy élnek, milyen helyeket, üzleteket, szerelőket ajánlanak egymásnak, milyen kifejezéseket használnak. 

Külön sikerélmény volt, amikor posztoltam egy felső emeleti ablakban rekedt kétségbeesett cicáról: azonnal a megmentésére sietett fél tucat aggódó brit anya, kiderítették, hogy a cicát egy költözést követően egyszerűen itt hagyták, majd egyikük örökbe fogadta. Juhéj! 

Lássuk be, ennél hatékonyabb és élőbb nyelvtanulós felületet tényleg nehéz lenne találni.

19. Akik használnák a nyelvet + kimozdulnának és minimál pénzből útra kelnének, azoknak például a Caminót ajánlom. Feszegetheted a testi-lelki határaid, végig szabad levegőn, a természetben lehetsz, miközben minden nap zarándokok százaival kapcsolódhatsz és kommunikálhatsz, ha úgy tartja kedved. Ez pontosan az a nyitott, biztonságos közeg, ahol villámsebességgel hullanak le rólad a félelmek, meg fogsz szólalni, belejössz és egy hét után már nem is érted, mitől féltél olyan nagyon (én itt kezdtem el valóban használni az angol nyelvet, jó volt felfrissíteni a németet és ragadt rám pár spanyol kifejezés is annó). 

Nem kell az egészet végiggyalogolni: ha se időd, se pénzed, se kedved hetekig hátizsákkal a hátadon átvágni Spanyolországon, akkor próbáld ki csak egy hétre. Válassz ki egy szakaszt, ami szimpatikus és kezd ott. Óriási tévhit, hogy a nagy és szent Caminót csak egyben lehet végigjárni, mert Coelho meg Sörlimeklén, meg a többi spirituális útkereső így tette és az út szellemiségéhez hozzátartozik, hogy mind a 800 kilométert a saját vízhólyagos lábaidon kell megtenni. You are free! Csináld úgy, ahogy kedved tartja és ahogy lehetőségeid engedik. Egy hét is sokat ad, sőt! Maradhatsz persze otthon is és tervezgetheted még évekig a Tökéletes Caminót, hogy majd mikor ez és ez együtt áll, akkor nekivágsz... A nyelvtanulási nyitottságod jó eséllyel összeaszalódik addigra.

Fotó: SZ-ENCIA

20. Végül pedig egy ötlet, amit most azonnal kipróbálhatsz és garantáltan senki előtt nem fogsz beégni vele: kezdj el magaddal otthon hangosan angolul beszélni. Kommenteld, hogy mit csinálsz épp, mire készülsz, hogy érzed magad. Eleinte furcsa lehet, de biztosan rajtakaptad már magad korábban is, hogy hangosan beszélsz magadban, úgyhogy ne aggódj, nem az őrület következő fázisába léptél, hanem nyelvet gyakorolsz. A mindennapi agy-zajnak angol szinkronhangot adsz, így máris mennyivel izgalmasabb az elméddel együtt lenni! Nem tudsz valamit kifejezni? Sebaj, írd körbe, vagy közöld magaddal, hogy ok, Buddy, akkor most utánanézek a Google Fordítóban és kommenteld a lépéseidet. Ezáltal szokod a saját hangod idegen nyelven és ha be tud épülni a mindennapjaidba, bámulatos változást fog hozni a nyelvtanulásodban! Rájössz, hogy amit nem tudsz is tudod, mert találsz rá kreatív megoldásokat és az egész nem fejben zajlik, hanem élőszóban. Ha teljesen kezdő vagy, használj egészen rövid tőmondatokat, nevezd meg a tárgyakat, amelyek körülvesznek, a cselekvést, amit végzel, egy-egy témához kapcsolódó kifejezést, amit nemrég tanultál. A lényeg, hogy beszélj hangosan és don’t worry, a négy fal közt marad minden bakid és nagymonológod. 

Most már van 20 ötlet a zsebedben. Válogasd ki belőle azokat, amelyek neked szólnak. A hogyan továbbról a következő részben...

Hétindító 1 Kép - 1 Mondat - #7

Bónusz: +1 Zene

Közelebb a természethez, közelebb önmagamhoz.: 37 napos tavaszi kihívás.

Fotó: SZ-ENCIA

Meg szoktad lepni magad a saját születésnapodon valamivel?

Én a sajátomra idén egy 37 napos kihívást találtam ki. 

A dolog nézőpontváltással indul. 

Alapvetően úgy tekintünk a környezetünkre, hogy van a civilizált világunk épületekkel, utakkal, útjelző táblákkal és ebben a világban olykor felbukkan a természet: egy szobanövény a könyvespolcon, egy betévedt bogár a falon, egy virágláda az ablakban, egy járdaszegély alól előbukkanó virág, felpúposodó, betonrepesztő föld alatti gyökerek, némi moha a háztetőn, egy park. Egy erdőért már távolabbra kell menni, az ritkán esik útba.

Fotó: SZ-ENCIA

Most megfordítom a helyzetet és abból indulok ki, hogy van a Természet, ami köré felhúztuk a beton világunkat. Olyan jól sikerült a mesterséges díszletünk, hogy a mindennapok során alig tűnik fel a sok vas és műanyag közt az Élő. Vagy tudod, hogy ott van, észreveszed, de haladsz tovább, nem jön létre kapcsolat. Nagyon látványosat kell alkotnia a Természetnek ahhoz, hogy megálljunk. 

A természethez kapcsolódni számomra azt jelenti, hogy önmagamhoz kapcsolódom. Mezítláb a fűben, fák közt barangolva, folyóparton ülve sokkal közelebb vagyok önmagamhoz és távolabb az agyam izgága világától. Kint a zöldben egyszerűbb elhalkulni, mégis ritkán megyünk a vadonba csendért.

Áprilisban születtem, amikor a természet is újraszületik, kinyújtózza magát a hosszú tél után. 

Így hát kitaláltam, hogy ha már ő is, én is szülinaposok vagyunk, akkor találkozzunk 37 napon át. Főleg én megyek majd hozzá, de résen leszek és észreveszem, amikor beszivárog az aszfaltozott világomba: a város közepén vagy a miniatűr kertembe. Valahol minden nap összefutunk az elkövetkező hetekben.
Ha esik, ha fúj, ha el is vagyok havazva, szánok rá időt, kimegyek és megnézem, aznap mi érint meg, mi tölt fel.

A Természet talán nem bánja, ha összekapcsolom a világomat az ő világával: a találkozás során minden nap készítek egy fotót, ami kifejezi az aznapi találkozást. 

Így ünneplem meg a kettős születésnapot.

Ha szeretnél egy kis ihletet a természettel való saját kapcsolódásodhoz, a képeket veled is megosztom: az Instagram oldalamon nézheted meg minden nap az épp aktuálisat. Már fent van az első kép: ma reggel indult a kihívás és gyönyörű napfelkeltében volt részem. Olyan sok mindent láttam az ébredő természetben, annyi érdekes részletet és szépséget fedeztem fel már most, hogy hazajönni se volt kedvem...

(Ha nincs Instagram profilod, sebaj: a 37. nap végén lesz majd egy blogos bejegyzés az elmúlt hetek tapasztalatairól, élményeiről és felteszem egyben a képeket is.)

A Tavasz elkezdődött. A virágba borult fákon túl vedd észre a többi részletet is és kapcsolódj hozzá. Kapcsolódj önmagadhoz...

Utóirat: Ma kora reggel indulni akartam épp, hogy elkezdjem a kihívást, amikor észrevettem, hogy valaki bedobott egy levelet az ajtónyíláson. Micsoda véletlen, a szemközti házban lakó szomszéddal egy napon születtünk. 
Isten éltessen minden szülinapost! :)