Lombosodj! Nyelvtanulási ötlettár azoknak, akik megunták a csupasz fa állapotot. 1. rész

Egy négyrészes sorozat első fejezetét olvasod. A sorozat arról a kihívásról szól, amellyel valamilyen formában mindenkinek volt már dolga, mindenféle előjelű élménye és valószínűleg még lesz is: a poros, pókhálós nyelvtanulás-csontvázat kapjuk elő a szekrényből. 

Elő a nyelvtanulás-csontvázakkal! (Fotó: SZ-ENCIA)

De a nyelvtanulás ezúttal nem pusztán magát az idegen nyelv elsajátítását jelenti. Hozzácsapunk minden ide kapcsolódó érzést, vágyat, tervet, kudarcot, újrakezdést, küzdelmet, sikerélményt, az általa szerzett barátokat, szerelmeket, utazásokat. Mert végső soron ezek egyvelegéből vagy ezek hiányából áll össze saját nyelvtanulási utunk és stílusunk. 

Először röviden elmesélem, én honnan indultam, hogy lásd, elég mély gödörből kezdtem el felfelé kapaszkodni. 

Nem vagyok nyelvtehetség, nem tudok gyorsan megtanulni nyelveket, s bár beszélek az anyanyelvemen kívül még hármat, mindegyikben lenne még bőven fejlődnivalóm (ha épp ez lenne a fókuszban az életemben). Viszont elég jól elboldogulok velük és sok mindent kaptam, kapok tőlük: szerelmet, barátokat, munkát, könyveket, tájakat. A világot. Használom őket és ők is használnak engem: alakítják a személyiségemet, a külső-belső kozmoszomat.  

Mutatok néhány eszközt, ami nekem bevált. De ezt is csak azért, hogy megmozgassam kicsit a fantáziád, ha már beleszürkültél saját nyelvtanulási rutinodba, próbálkozásaidba. Aztán rajtad a sor, összerakhatod a saját létrád fokait, melyek segítségével vagy ki tudsz mászni a saját gödrödből, vagy ha már bőven előrébb jársz, akkor kifaraghatsz egy olyan létrát, amivel elkezdhetsz felkapaszkodni az ég felé. 

Az egyik korábbi írásban már előkerült: ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz. Én szeretek többféle életet élni, megtapasztalni hogyan változnak a reakcióim, a gondolkodásmódom, a kapcsolataim a különböző nyelvek hatására.  

De nem volt ez mindig így. 

ARRÓL, HOGYAN KEZDTEM EL 14 ÉVES KOROMBAN KIFARAGNI A SAJÁT LÉTRÁMAT

Kamaszkorom táján gyötrelmes éveim voltak a nyelvtanulás terén. Történt ugyanis, hogy egy németes gimnáziumba vettek fel, ahol minden héten emelt óraszámban borították rám a nyelvet. Körülbelül a második héten veszítettem el a fonalat és a reményt. Az új környezetben villámgyorsan világossá vált: az én nyelvtudásom fikció. Faluról hirtelen felkerültem a városba, osztálytársaim egy része német nemzetiségi családból jött, különösebb erőfeszítés nélkül vették az akadályokat. 

Első évben minden időm és energiám német tanulásra ment el, és még így is hátul kullogtam. Egyszerűen nem sikerült beérnem a többieket, sem felvenni a tempót. Sokkoló volt megtapasztalni, hogy én tanulok a legtöbbet, mégis az én jegyeim a legrosszabbak. 

Volt két fantasztikus tanárom, akiknek a tudását szívtam magamba, ők látták is az igyekezetemet, de reménytelennek tűnt, hogy ennyi év mondvacsinált általános iskolai nyelvtanulását (tankönyv elő - mit csinált az úttörő csapat a nyári táborban - szószedetet végigolvas - nyelvtan - kicsöngetés) rövid időn belül felhozzam valami életszerűbb szintre. Nyelvtanból megerősödtek az alapjaim, de képtelen voltam megszólalni. Ma már döbbenetesnek hat: a régi iskolámban sosem kellett németül beszélni. Most pedig hirtelen csak németül lehetett megszólalni. 

A kettő közt tátongó szakadékot nem tudtam átugrani, a hídépítés miatt pedig lemaradtam. 

A második félévben döntöttem el, ez így nem fog menni, más utat kell keresnem. Igazából menekülőút volt ez a szorongás és kudarcok elöl. Így lettem cserediák és kerültem 15 éves koromban egy évre Németországba. Ha a suliban nehéz volt, akkor a cserediákság volt csak igazán embert próbáló. Itt már nemcsak a nyelv volt kihívás. 

Az új kultúra, új szokások, a család és a barátok hiánya állították kemény próbák elé világot addig csak alig-alig látott kamasz énemet. Ráadásul akkoriban még se mobil, se internet, se e-mail és Marc Zuckerberg is éppen csak a 11. születésnapját ünnepelte... 

Az ötödik hónap táján azonban hirtelen minden átfordult. Egy nap rádöbbentem, hogy értem, amit mondanak nekem. Sőt! A szavak egyszer csak csatasorba álltak és mondatok formájában hagyták el a számat: BESZÉLTEM! Egyre több és több jött, gondolkodnom sem kellett rajtuk. Mindaz, amit addig megtanultam, hirtelen összeért és elkezdett élővé válni bennem a nyelv. 

Amit addig reménytelenül töltögettem befelé, az odabent apránként helyet talált magának, összekapcsolódott velem és már volt minek kijönnie. Onnantól kezdve tapadt rám a tudás, igaz tettem is érte rendesen. Egy év múlva hazajöttem és letettem a felsőfokú nyelvvizsgát. Aztán felvettek német szakra az egyetemre.

Az angol és a spanyol sem adták olyan könnyen magukat, de már teljesen más tapasztalatokkal vágtam bele. De ebben a két esetben is az élővé válás volt a kulcs. Amíg könyvekből próbálgattam, amíg nem volt konkrét motiváció, addig nem is értem el nagyobb áttörést. 

Minden nyelv esetében ott indult meg a változás, amikor elkezdett lefoszlani rólam a tankönyv. Amikor az abból megtanult alapokra tudtam lombot növeszteni. Nekem az iskola, a tanfolyamok, a könyvek abban tudtak segíteni, hogy kisebb-nagyobb gyökereket eresztettem, lettek ágaim. Mégis ott álltam csupaszon. Leveleim, és később lombom attól lettek, hogy lett rá valódi okom, hogy beszéljek. 

(Fotó: SZ-ENCIA)

És ez az ok minden esetben a kapcsolódás volt másokhoz: barátság, munka, szerelem. Mint ahogy az anyanyelvet is ezért tanultuk meg annak idején. Hogy kapcsolódni tudjunk a világhoz. Önmagában megtanulni egy nyelvet és nem lépni kapcsolatba a beszélőivel, a mögötte rejlő kultúrával és lehetőségekkel, számomra olyan, mintha megtanulnék kívülről egy szakácskönyvet, aztán sosem állnék neki főzni. Tudok-e akkor valójában főzni? 

ÉLŐVÉ VÁLÁS ÉS MOTIVÁCIÓ

Ez a kettő a motorja az egésznek. Ezek hiányában csak tolom a kocsit, nem pedig benne ülök. 

A 2. részben az angol nyelv példáján mutatom meg (nem kell hozzá angolul tudnod), én hogyan teszem érdekesebbé, valódibbá saját nyelvtanulásomat. Mit olvasok, mi érdekel, milyen eszközök segítségével kapcsolódom a nyelvhez, hogyan töltöm meg élettel. Szükségem van a változatosságra, így időről időre be kell újítanom valamilyen nyelvtanulási aprósággal. 

Ebben a sorozatban nem arról lesz szó, hogyan jussunk el óriási magaslatokba és váljunk perfektté. Inkább csak lehetséges utakat villantok fel, hogyan lehet valóban kapcsolatba kerülni a nyelvvel, megtalálni azt, ami tényleg érdekel belőle, ami motivációt ébreszt, ami miatt nem is tanulás az ezzel töltött idő. Ez a sorozat nem a nyelvvizsgára készülőknek szól. Nem is azoknak, akik azért iratkoztak be egy tanfolyamra, mert szóltak a munkahelyen, hogy kéne.

Azoknak íródott, akiket nem hajt a két elvetemült tatár, Muszáj és Kényszer (vagy ha hajt is, maradt még némi kíváncsiság-üzemanyag). 

Akiket érdekel a világ és az, ami a nyelvben és mögötte van. 

Akik kíváncsiak ugyan, de esetleg introvertáltak, saját anyanyelvükön sem az jellemző rájuk, hogy állandóan fecsegnének. 

Akik kipróbálnák, milyen még egy életet élni, anélkül akár, hogy elhagynák a lakóhelyüket. 

Azoknak ad ötleteket, akik a nyelv által szeretnének újfajta növekedést megtapasztalni.

Akik megunták a csupasz fa állapotot és saját örömükre lombosodnának. 

Előre szólok: nem lesz titok. Létrafaragás lesz, meg az ehhez szükséges színes ötletek, amelyeket felhasználhatsz saját ötleteid és létrád megfabrikálásához. 

Nyisd ki a szekrényt, kotord elő saját nyelvtanulás-csontvázadat és indulhatunk! Tarts velem a következő részben.

(Fotó: SZ-ENCIA)

EZT olvastad már?