Közelebb a természethez, közelebb önmagamhoz? A 37. nap végén.

Április elején találtam ki születésnapom alkalmából a 37 napos kihívást magamnak: mindennapos kapcsolódást a természettel egy nyolcmilliós városban. 

Ez a 37 nap tudatos töltekezés volt egy olyan benzinkútnál, amely sokszor észrevétlenül vesz minket körbe, az élet minden pillanatában lehetőséget biztosítva, hogy rácsatlakozzunk és egyidejűleg visszacsatlakozzunk önmagunkhoz is.

Mindenféle napom volt ebben az öt hétben.

Volt, hogy hangosan nevettem, mert rádöbbentem, hogy a természetnek, az állatoknak rendkívüli humorérzéke van: egy nap egy mókus száraz leveleket szórt rám a fa tetejéről. 

Nagy kedvencem lett egy foltos pitbull, aki délutáni sétája során mindig annyira megörült a naptól felmelegedett aszfaltnak, hogy percekig fetrengett a járdán.

Volt, hogy lecövekelt mellettem egy vizsla és míg csodálkozó gazdája oda nem ért, csendben nézelődtünk. Később ugyanez történt egy vadlúddal.

Volt, hogy sikerült napszúrást kapnom (ez rajtam kívül valószínűleg kevés embernek sikerül Angliában) ...

A 37 nap alatt bejártam olyan kis utcákat a környéken, ahová korábban sosem tévedtem, pedig nap mint nap mellettük vitt el az utam. Mindig gyönyörű meglepetésekben volt részem. 

Sétáltam napsütésben, melegben, szélben, esőben, zimankóban és jégesőben is. 

És néhány nap erejéig különösen könnyen ment a kihívás egy kis spanyol szigeten, ahol minden este hipnotizálva néztem a tengerbe csorgó napot és a burjánzó, színes növényeket.

Azt hiszem, sosem voltam még benne ennyire a tavaszban, sosem láttam meg még ennyi részletet. 

Pár nap után már a legkisebb változás is feltűnt. 

A kis kertembe egyik napról a másikra ismét élet költözött, csoda volt már azt is megtapasztalni, hogy amelyik cserépben este még csak föld volt, ott másnap reggelre majdnem egy centis hajtás köszöntött. 

Talán azt hisszük, egy nagyváros csak nyomokban tartalmaz Természetet, de egy kis ráfigyeléssel, sétával, néhány új útvonal beiktatásával hamar kiderül, hogy tévedünk. 

Ebben a 37 napban  a SEMMIVEL való mindennapos találkozástól nagyon sokat kaptam. Ennek hatására hatására születtek meg az Ez (nem) Semmi és a Mindennapi veszteségeinkről: A Semmi nélkül nem fog menni posztok is, melyek szinte magukat írták meg. Ekkor tapasztaltam meg azt is - a tóparton ülve -,  hogy micsoda Szeretet rezeg a levegőben, amely minden pillanatban körülvesz bennünket és amellyel egy kis ráhangolódással teljesen betakarózhatunk... 

Ennek a történetnek itt (nincs) vége.

 Fotók: SZ-ENCIA

A kihívásról készült 37 képet itt találod.