Interjú Nagy Írisszel, a Pécsi Balett táncművészével - 2. rész

Az interjú első részét ITT olvashatod.

Írisz, miért csinálod, amit csinálsz? Miért táncolsz?

Vannak az életben kötelességek, amelyekről úgy érzem, hogy nekem egyszerűen csinálnom kell. Például, hogy anyja vagyok a gyerekeimnek. Ez nem is kérdés. Viszont a táncban minden szinten és minden szempontból bele tudom rakni magam. Az csak rólam szól. Ott csak én vagyok, az belőlem és miattam van. Azért meg kell küzdenem minden nap. Hogy meg tudom-e ugrani vagy nem tudom megugrani. És hogy érezhessem az előadás végén, hogy úristen, de szeretem ezt csinálni. Nem a tapsért csinálom. Az már inkább kizökkent. Amikor előadás végén kigyúlnak a fények a nézőtéren, akkor szoktam rácsodálkozni, hogy jé, itt ülnek emberek. A taps egy plusz, de ott már végetért az, amiért én ezt az egészet közben szerettem.

Miközben táncolsz, fejlődsz? Másabb Írisz leszel az előadás vagy az évad végére?

Nagyon sok mindent rak hozzám, vagy vesz el belőlem. Van egy koreográfus Cameron McMillan, akivel nagyon szeretek együtt dolgozni. Ő nagyon érdekesen közelít meg dolgokat, karaktereket. Volt egy előadásunk, A jó és a rossz kertjében, ami a hét főbűnről szól. Cameron folyamatosan angolul kommunikált velünk, képeket mutatott, hogy megértsük, neki mit jelent például a büszkeség, ő hogyan pakolja egymásra a bűnöket, hogy építi fel ezt színpadon. Az nagyon sokat adott, rengeteget tanultam belőle.

A jó és a rossz kertjében

Ha nem táncolnál, mit csinálnál?

Biztosan valamit, ami mozgással kapcsolatos.

Tanítasz is.

Tanítottam két évig egy művészeti iskolában a térdműtétem után [Írisz bal térdében azóta nincs szalag, így táncol], akkor úgy tűnt, nem fogok tudni többet táncolni. A második fiam születése után is tanítottam táncot gyerekeknek. Nagyon sokat adott, hogy viszontlátom rajtuk a mozdulatokat, hogy csillog a szemük, hogy mekkora örömben van részük, a sikerélményük, hogy meg tudják csinálni, meg tudják mutatni. Folyamatosan erősíteni, bíztatni őket, ez nagyon jó volt.

Te mit tartasz a legnagyobb erősségednek? Amiről azt gondolod, hogy tud adni valamit másoknak?

A hitelességemet. Amikor arról van szó, hogy táncolni, vagy tanítani kell és ott állok előttük, nem mondok nagyot, azt adom, amit tudok. Ha az életemről, magánéletemről van szó, akkor pedig a szívem a legnagyobb erősségem. Sosem tudtam aggyal élni. Ha aggyal élnék, azt mondtam volna, csak nem képzelitek, hogy választok egy ilyen szakmát, inkább közgazdász leszek, beülök az irodába és jól keresek. Én mindig a szívemre hallgattam. Férjhez mentem [Balikó Tamás, színész, rendező, színházigazgató 2014-ben hunyt el], elváltam, 24 évesen szültem Benit, amikor épp alakult a karrierem, mégsem volt kérdés, hogy én anya akarok lenni. Oké, sokat ad a szakmám, a színpad, a visszajelzések meg az, amit én tánc közben átélek, de azt nem lehet egy lapon említeni azzal, hogy az embernek van gyereke, családja. De egész életemben ez volt. Bármi válaszút adódott, mindig tudtam, hogy merre kell továbbmenni. Mindig jött valami jel, amiből éreztem, hogy a döntés egyértelmű.

Attól, hogy anyává váltál, változott a táncod is?

Igen. Fizikailag nyilván először vissza kellett alakulni. Nem volt ezzel gond, mert van bennem valami őserő. Inkább fejben kellett eldöntenem, hogy vissza tudok-e állni és tudom-e tovább csinálni. Szerepformálás és emberi mélység szempontjából is sokat alakított rajtam az anyaság. Azt mondta az egyik kritikus, hogy belepasszírozom a székbe a táncommal. Tudom, hogy mi a dolgom az adott szereppel. Ez nyilván azért is veszélyes, mert magunkból szedünk elő dolgokat. Nem voltam tömeggyilkos, de ha azt kéne alakítanom, előszedném magamból azt a dühöt, ami ilyenkor dolgozhat az emberben. Például imádtam a Hófehérke és a hét törpe mesebalettet, ahol én voltam a Mostoha.  A színpadon kellett átalakulni királynőből rusnya banyává. A jelmeztervező kérdezte is tőlem, nem baj, ha nagyon csúnya leszek? Nagyszerű kihívás volt. Színpadra mentem és a kolléganőm mondta később, ’Írisz, én féltem tőled’. A kisfiam meglátott a folyosón és nem akart odajönni hozzám.

Királynő és Boszorkány

Ő meg szokott nézni színpadon, jár az előadásaidra?

Mindent látott eddig, musicalt, gyerekdarabokat, mesebalettet,komolyabb darabokat, amiről úgy gondolom, hogy megnézheti. Úgy veszem észre, érti őket, nagyon értelmes. Itt nincs szöveg, csak tánc és zene. De ő mindig összerakja a karaktereket, a cselekményt, tökéletesen tud olvasni a gesztusokból.

Van kedvenc karaktered, kit játszol szívesen?

Igen, a valamilyen karaktereket nagyon szeretem. Én nagyon szeretek ronda lenni és akkor legyek tényleg nagyon ronda, lehessen abban kiteljesedni. Annó kérdezték, hogy nem baj, ha nem én vagyok Hófehérke? Nekem nem az számít, hogy én táncolhassak végig egy darabot főszerepben, hanem a karakter valamilyensége a lényeg. A következő szerepemben kígyó leszek. Hadd legyek valamilyen. Mint például Otello Emíliája. Ne legyek rózsa. Ne egy következmény legyek, hanem legyek valami egy darabban. Egyébként az a baj, hogy magánemberként is ez jellemző rám. A végletesség. Ezen nekem nagyon kell dolgoznom. Én a fiam születése után csináltam az egyetemet is, közben visszamentem dolgozni is. Bölcsi sem volt még. Hajnalban beautóztam Pécsre (akkoriban még Vajszló mellett laktam), tanulni, próbálni. Kérdezték, hogy miért nem jó nekem a hármas? Nekem nem az a bajom, hogy a Nagy Írisznek hármasa van. Nekem az a bajom, hogy leülök egy tanár elé és azt érzem, hülye vagyok. Nekem nem a jegy a lényeg, hanem magam miatt fontos. Maximalista vagyok. Meg hülye rendmániás.

Emilia az Otellóban

De ez rengeteg energia! Minden területen a maximumot hozni.

Igen, de azért szerintem nem készítem ki a környezetemet vele. (nevet) A rendetlenség sem zavar másoknál, csak a saját otthonomban. Nekem fontos az otthonom, az privát, ott legyen jó.

Mi az a színpadon kívüli szerep, amit még nem éltél meg az életedben?

Nagyon szeretném egyszer azt érezni, hogy teljes vagyok. Rák vagyok, borzasztó szeretethiányos, nekem soha nem elég a szeretetből. Azt még nem éreztem soha, hogy egyben van az életem. Hogy tényleg lehetek Nő egy Férfi mellett és ott vannak a gyerekeim is. Még sosem éreztem, hogy kerek a dolog.

Nem tudtál még hátradőlni?

Nem tudom, tudnék-e egyáltalán, ha valaki ott lenne mellettem. Mennyit tudnék, akarnék átadni abból, amit most egyedül csinálok. Ami a legfontosabb lenne, hogy találjak egy szövetségest. Nem kell mindent elsöprő szerelem, egy olyan ember kell, aki jót akar, aki a cinkosom, akivel van kapocs.

Giselle

Tudatosan készülsz a balett utáni életedre? Megvan a fejedben, hogy mi lesz pár éven belül?

Nincs. Annak idején csináltam egy szakedzőit az aerobik miatt is, illetve tanítottam, tehát tudom, hogy az működik. A tánc nekem egy akkora szerelem, amiben soha nem csalódtam. Ha nekem abba kell hagynom azt, amit csak azért csinálok, mert szeretem, akkor valószínűleg utána olyasmit fogok csinálni, amivel meg jól keresek. Nyilván olyat nem fogok, amit egyáltalán nem szeretek.

Terveid 2016-ra?

A jelenben hiszek. Nem voltam soha tervezgetős. Én most élek. Mindig több legyen a pozitív a mostban. Bármi jön, ami lehúzza a napot vagy az időszakot, múljon el. Ott tudjak lenni a gyerekeim mellett és érezzem, hogy jó nekik.

(Fotók: Pécsi Balett és Nagy Írisz)