Interjú Nagy Írisszel, a Pécsi Balett táncművészével - 1. rész

Írisszel Pécsett, a Capri Cukrászdában beszélgettünk táncról, hétköznapokról,  színpad és anyaság összeegyeztetéséről, arról, hogy miért és hogyan lett belőle balettművész. 

Hány évesen kezdtél el balettozni?

Nem is tudom, azt hiszem 11-12 lehettem, amikor a szüleimmel láttunk egy bemutatót és akkor anyu utánajárt, hogy kinek az előadása volt ez. Én akkoriban versenyszerűen aerobikoztam, nem tudtam, mi az a balett. Kiderült, el lehet kezdeni a nulláról is és akkor elhoztak hetente egyszer-kétszer edzésre Pécsre. De nem az történt, hogy azt érezték vagy látták rajtam, hogy ennek a lánynak micsoda nagy tehetsége van. Úgy mentem el felvételizni, hogy fogalmam sem volt, mit kell csinálni. A balettban minden gyakorlatnak francia neve van és a felvételin mondogatták, hogy kérnek egy arabeszket, egy pliét... Nekem meg fogalmam sem volt semmiről, konkrétan az edzőcipőmben mentem.

És hogy sikerült?

Akkoriban bődületes túljelentkezés volt. A szükséges alapadottságok, tágság, ritmusérzék, testalkat nálam megvoltak. Aztán megmutatták mit kell csinálni, én pedig rögtön végrehajtottam. És felvettek. Úgy mentem oda, hogy igazából azt sem tudtam, mi ez az egész. Nekem volt egy elképzelésem, hogy jelentkezem tesi szakra és folytatom a versenyzést. Semmiképp nem akartam abbahagyni az aerobikot. A balett felvételin meg láttam, hogy mindenki tövig rágja a körmét, gyomorgörccsel rohannak ki a lányok. Ekkora dolog ez? – csodálkoztam. Mondták is az iskolában, hogy úristen, Vajszlóról még soha nem vettek fel senkit, én meg: ’tök jó, köszi, de megyek a Babitsba tesi szakra’. Aztán abban az évben megszűnt a testnevelés szak.

Lehet, hogy ezért is vettek fel? Mert semmi félelem nem volt benned.

Lehet. Alapvetően sem vagyok izgulós, nincs gyomorgörcsöm előadás előtt.

Nem vagy egyáltalán lámpalázas?

Valami minimális van, de nem attól, hogy ki kell állnom, inkább attól, hogy amit csinálok, az meglesz-e.

Az Orfeusz és Euridikében Amort alakítja

És amikor felvettek, egyszer csak érezted, hogy akkor mégsem aerobik, hanem balett? Beleszerettél? Mi történt?

Azt rögtön elmondták, hogy az aerobikot nem folytathatom, bár nekem azért még voltak próbálkozásaim, hogy elmegyek edzésre. De be kellett látnom, hogy a balett teljesen más. Nagyon ellene dolgozik egyik a másiknak. Heti 10 balettóránk volt, kapaszkodtunk a rúdba és zongorára tötyörögtünk. Én tele voltam energiával, azt éreztem, én ettől nem fáradok el, nekem ez nem elég. Az nyugtatott meg, hogy mondták, második-harmadik évfolyamtól jönnek a modern, kortárs darabok, ezeket sokkal inkább magaménak éreztem. Már az elején elmehettem mindenféle kurzusokra, voltam Budapesten, Szegeden. Különböző koreográfusokkal különböző technikákat tanultam. Értettem őket, azonnal meg tudtam csinálni, amit kértek, örültem, hogy végre valami, ami nem klasszikus. A klasszikus balett elengedhetetlen, ez minden nívósabb mozgás alapja, de számomra nagyon merev a szabályrendszere. Hamar eldőlt, hogy hozzám a modern, kortárs tánc áll közel.

Az iskola elvégzése után hogy alakult tovább?

A táncművész tagozat igazgatója javasolta, hogy jelentkezzem Rotterdamba Európa legnevesebb táncakadámiájára tanulni. Én meg csak csodálkoztam, azt sem tudtam, hogy a többi művészeti iskolában táncoló tizenéveshez képest milyen szinten lehetek. Felvettek Rotterdamba. Viszont akkor még nem voltunk uniós ország, így iszonyú magas volt a tandíj. Az ottani igazgatónő megígérte, hogy mindenben segít és megpróbálja elintézni, hogy bekerülhessek az EU-s diákok közé, mert így akkor körülbelül a negyedét kellett volna fizetni a tandíjnak. 17 évesen hihetetlen volt, felvettek, megyek Hollandiába. Vége volt a sulinak, jött a képesítő vizsga, a koncertvizsga, ahol együttesvezetők ajánlottak szerződéseket. Ott mindenkinek elmondták, hogy engem ne akarjanak szerződtetni, mert nekem már van helyem, megyek Hollandiába. Utólag tudtam meg, hogy ketten is szerettek volna azonnal leszerződtetni. De nekem ekkor már volt albérletem Rotterdamban, egy hónap volt a kiköltözésig, a bevándorlási hivatalt is  megjártuk, minden papírom beszerezve. És akkor jött a fax, hogy az igazgatónő mégsem tudja elintézni.

Teljesen kikészültem, de a szüleim és a tanáraim sokkal jobban. Én abban hiszek, hogy a dolgok nem véletlenül történnek úgy, ahogy. Ha én akkor kimegyek, a szüleim mindent eladnak, az a három év rengeteg pénzbe került volna. És mi van, ha elvégzem és mégsem fogok táncolni? Mi a garancia arra, hogy amit ott megtanulok, azt később tényleg tudom majd kamatoztatni? Amúgy attól is féltem, hogy el kell szakadnom mindentől. Úgy éreztem, túl sok az ijesztő feltétel ebben a történetben. Mindez szeptemberben történt, ekkorra már lecsúsztam mindenről, mindenhol elkezdődött az évad. De Herczog István, a Pécsi Balett akkori igazgatója mégis szerződtetett. Úgy voltam vele, hogy volt egy álmom, most meg belecsöppentem valamibe, ami kényszermegoldás. Fél évig nem is igazán érdekelt, alig csináltam. Akkor Herczog azt mondta, gondolkozzam el, hogy akarom-e ezt így csinálni. Azt látja, hogy rengeteg van bennem, de jó, ha ennek a tizedét használom és neki ezt fáj látni, döntsek. Ezután kezdtem el nagyon dolgozni. Közben többször volt olyan, hogy megyek. Fél évet voltam Pesten is, de mindig visszajöttem Pécsre. Azt érzem, hogy itt vagyok a legjobb helyen.

​​

Giselle

Milyen volt az elmúlt éved?

Az elmúlt három évben mindig az éreztem, hogy a következő legyen jobb. Mindig van valami, amitől nehéz. Én három részből állok: vagyok én, mint a gyerekeim anyja. Aztán vagyok, mint nő, az én saját magam valakije. És van a szakmai énem. A szakmámmal minden rendben van, minden évben van egy olyan darab, ami rengeteget ad, meg egyáltalán az egész tánc. A színpad nekem a legnagyobb terápia. Ott érzem, hogy minden kijön. Ott tudok adni. Közben teljesen lenullázom magam, mégis feltölt. És ott vannak a fiaim. Nagyon sok kompromisszum és lemondás jár az anyasággal, de a legnagyobb „bevételem” mégis a gyerekeim.

Hogy hangolod össze ezt a két területet?

Évával, aki segít nekem. Ő vigyáz a gyerekekre, amíg próbákon vagyok, felváltva megyünk értük. Mindig egy hétre tervezek előre, hogy a reggeleink és estéink szervezettek lehessenek.

Ez a dolog gyakorlati része. De ha mondjuk fel kell készülnöd egy előadásra, arra rá kell hangolódni, miközben a gyerekeidre is figyelned kell.

Igen, ez nagyon nehéz, de ez is gyakorlat kérdése. Két gyerekkel és ennyi felelősséggel most már ott tartok, hogy amikor kilépek a színházból, akkor nekem azt ott kell tudni hagyni. Vannak a mai napig szerepeim, amik olyan szinten hatnak, hogy két-három óra kell, mire észhez térek utána. Nem az a nehéz, hogy technikailag bonyolult és kimerülök tőle, hanem mert olyan dolgokat kell benne végigvinni, amik megviselnek. Ehhez idő kell. Viszont tudom, hogy amikor hazamegyek, a gyerekeim sokszor akkor kapnak meg először aznap. Nem az érdekel ilyenkor, hogy kiszakadjak a színházból, hanem, hogy otthon tudjak adni. Ők rohannak felém csillogó szemmel, én meg ott vagyok kiégetten. Ezt nem lehet.

Akkor ezt te nagyon tudatosan csinálod.

Most már kénytelen vagyok. Nehéz, mert egyedül nevelem őket. Itt jön be az, hogy ha valamit végig kell csinálnunk, akkor igenis képesek vagyunk rá. Mondhatom azt, hogy én ma este már nem tudok veletek játszani, lefekszem, mert megőrülök, ha nem alhatok, de akkor senki nem csinálja meg helyettem. Viszont nyáron nem dolgozom, akkor sokat vagyok velük, olyankor teljesen más a napi és az egész létezésünk.

Miből töltődsz, honnan merítesz energiát?

Hát, talán nyáron van az, hogy csinálhatom azt, amit akarok. Közben rengeteget kapok a gyerekeimtől. És az is segít, hogy a munkám nem egy gyár, ahova bemegyek és 8 órán át végigcsinálom a robotot.

Olvasni azért jó lenne. Most három oldal után elalszom. Vagy jó lenne elmenni sétálni. Vagy túrázni. Igazából bármit szívesen csinálnék, ami spontán, amit nem kell megtervezni, ahol én oszthatom be az időmet szabadon. De ezt most nem tudom megcsinálni.

És miért csinálod, amit csinálsz? Miért táncolsz?

A választ és az interjú 2. felét a következő részben olvashatod. Megtudhatod, változik-e Írisz egy-egy szerep hatására, mit tart a legnagyobb erősségének és mi az, ami a legjobban hiányzik az életéből. 

A második részt ITT találod.

Szabó Magda "Tündérlala" című meseregényének királynője után kapta a nevét

(Fotók: Pécsi Balett, Nagy Írisz)